Pesti Srácok

A német szociáldemokraták szerint tárgyalásra érdemes a CDU/CSU menekültügyi csomagja

A német szociáldemokraták szerint tárgyalásra érdemes a CDU/CSU menekültügyi csomagja

Tárgyalásra érdemesnek tartja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének belső vitáját lezáró menekültügyi javaslatcsomagot - jelezték kedden az SPD részéről.

A szociáldemokraták nyitottsága a CDU/CSU megállapodásában szereplő új intézménnyel, a tranzitközponttal kapcsolatban alapvető változást jelent 2015-höz képest, amikor egy hasonló, "tranzitzóna" elnevezésű intézményről tárgyalni sem akartak. Három éve Sigmar Gabriel, az SPD akkori elnöke azt mondta, a CSU által szorgalmazott elképzelés azt jelentené, hogy "hatalmas börtönzónákat" állítanának fel a határ térségében, ami jogilag kétes megoldás lenne, és nem is lehetne megvalósítani.

A tranzitközponttal más a helyzet, és míg 2015-ben "naponta 3000, 4000, 5000 menekültről volt szó, ma már egészen más nagyságrendekről beszélünk", de így is alaposan meg kell vizsgálni, hogy miről szól a CDU/CSU javaslata - mondta Sigmar Gabriel kedden Berlinben, az SPD szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülése előtt.

Hasonlóan fogalmazott az SPD jelenlegi elnök-frakcióvezetője, Andrea Nahles is, aki szerint sok mindent kell még tisztázni a koalíciós partnerek felvetéséről.

PestiSracok facebook image

Kiemelte: a szociáldemokraták elutasítják a "tranzitközpont" kifejezést, mert a német-osztrák határ térségében menedékkérőknek kiépítendő központok nem ugyanarra a "tényállásra és személyi körre" vonatkoznak, mint a CDU/CSU 2015-ös elképzelése. Az ügyben kedd estére összehívták a koalíciós egyeztető tanácsot.

A CDU és a CSU hétfőn egy három pontból álló megállapodással zárta le hetek óta húzódó vitáját, amely arról szólt, hogy miként lehet megtagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain - a bajor-osztrák határ három átkelőjénél - az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Horst Seehofer belügyminiszter és pártja, a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Angela Merkel és pártja, a CDU szerint ezt nem lehet bevezetni egyoldalúan, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.

A vitát lezáró megállapodás első pontja szerint a testvérpártok egyetértésre jutottak abban, hogy a német-osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni, amely akadályozza mindazon menedékkérők belépését, akiknek menekültügyi eljárását egy másik EU-tagországban kell rendezni.

Ezért - a második pont szerint - tranzitközpontokat kell kiépíteni, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben illetékes országba. Azonban nem akarnak egyoldalúan eljárni, hanem államigazgatási szintű megállapodás révén együtt akarnak működni az érintett partnerországokkal.

A harmadik pont szerint amennyiben a menekültügyi eljárás lefolytatására illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni, az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést az országba egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.

Horst Seehofer kedden bejelentette, hogy már kapcsolatba is lépett Sebastian Kurz osztrák kancellárral, és hamarosan Bécsbe utazik, hogy tárgyaljon vele a menedékkérők visszafogadását szabályozó egyezményről. Megbeszélést kezdeményez Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, és megkezdődnek a tárgyalások Spanyolországgal és Görögországgal is - mondta.

Az ellenzéki pártok élesen bírálták a CDU/CSU megállapodását, az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) szerint a szociáldemokratáknak meg kell akadályozniuk a jogi kétségeket felvető tervek megvalósítását, a Zöldek szerint a kormánypártok "internáló táborok" felállítására készülnek, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) szerint a CSU az európai jobboldali populisták felé sodródik.

Az első sajtókommentárok szerint a vitában Horst Seehofer érvényesítette az akaratát. A Die Welt című lap kiemelte: a CDU/CSU megállapodása szakítás Angela Merkel 2015 óta követett politikájával, mert a CSU vezetője elérte, hogy legyen lehetőség megtagadni a belépést menedékkérőktől a német határon.

MTI, Vezető kép: dpa

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.