Pesti Srácok

A szociálisan érzékeny Szanyi ismét több fronton bírálta a kormányt

null

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy 2020 után is 5 százalék legyen az új lakások áfája - közölte az ellenzéki párt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Szanyi Tibor elmondta azt is, világosabb szabályokat kell tartalmaznia az Európai Unió készülő szerzői jogi szabályozásának. A szociális érzékenység úttörője és a magyar emberek legjobb barátja több témában is kifejtette álláspontját.

A politikus arra reagált, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt héten közölte, nem hosszabbodik meg a lakásépítés 2019-ig tartó áfakedvezménye, mivel az intézkedés átmeneti időszakra szólt, és a kormány nem is tett felelőtlen ígéreteket ennek ellenkezőjére. Szanyi Tibor szerint a magyar emberek érdeke, hogy 2020 után is 5 százalék maradjon az új lakások áfája és ne emeljék meg 27 százalékra.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Az európai parlamenti (EP-) képviselő kitért arra, hogy ő az egyik főeladója az unió 2020. január 1-jén életbe lépő új áfaszabályozásának. Hozzátette: az új áfarendszerben - kevés kivételtől eltekintve - minden kormány olyan áfát vethet ki a termékekre, amilyet akar. Közölte, az EP azt kéri, hogy a tagállamok az egészségügy, a környezetvédelem és a szociális területen a lehető legalacsonyabb áfamértéket állapítsák meg.

Szanyi Tibor azt mondta, érti, de vitatja a kormány azon érvelését, hogy azért nem hosszabbítja meg az 5 százalékos lakásáfát, mert Budapesten az új lakások 10 százalékát külföldiek veszik meg.Ez országos mértékben 3 százalékot jelent - mondta -, azaz 3 százalék külföldi miatt 97 százalék magyart sújtana az intézkedés. Az EP-képviselő szólt arról is, az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság közös döntést készül hozni a szerzői jogokról.

Hozzátette: az EP visszautasította jogi szakbizottságának azon álláspontját, amely tisztázatlan, de nagyon széles jogokat adna a nagy multinacionális platformok gazdáinak, hogy egyfajta cenzori tevékenységet végezzenek. Kifejtette azt is, hogy a mostani parlamenti mandátum nagyon lazán határozza meg, hogy a platformok milyen szűrőprogramokat telepítsenek, holott a szabályozásnak világosan meg kellene mondania, milyen algoritmusok mentén állíthatják fel ezeket a programokat.

Szanyi Tibort kérdezték a vasárnapi józsefvárosi időközi polgármester-választásról, amelyet a Fidesz-KDNP jelöltje, Sára Botond nyert meg. Az MSZP alelnöke azt mondta, túl nagy és országos következtetéseket helyi választásokból "nem illik levonni".

Úgy értékelt, ha az áprilisi választáshoz hasonlítják, akkor tisztességes eredményt ért el a baloldali ellenzéki pártok által támogatott Győri Péter független jelölt.

- mondta.

- közölte, hozzátéve, hogy nem érzi kudarcnak az eredményt, inkább tisztes helytállásnak.

A Sargentini-jelentésről kérdésre a politikus azt mondta, a dokumentumban kérdőjelek és feltételes mód helyett felkiáltójeleket és kijelentő módot lett volna helyes használni a többi között a jogállamiság magyarországi helyzete miatt.Kitért arra, hogy a jelentés ugyan Judith Sargentini holland EP-képviselő nevét viseli, de annak elkészültéhez több száz képviselő járult hozzá és kompromisszumként született a dokumentum.

Bízik abban, hogy a jelentés nyomán vizsgálódó uniós testületek a későbbiekben már inkább pontokat és felkiáltójeleket fognak használni. Judith Sargentiniről azt mondta, tisztességes munkát végzett, amelynek a jutalma az EP-ben a jelentés magas szavazatarányú elfogadása volt.

Forrás:

Origo;

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.