Pesti Srácok

A terrorizmus vádjával bebörtönzött aktivisták szabadon bocsátásáért tüntettek Kézdivásárhelyen

A terrorizmus vádjával bebörtönzött aktivisták szabadon bocsátásáért tüntettek Kézdivásárhelyen

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmus vádjával bebörtönzött két aktivistájának szabadon bocsátásáért tartottak tüntetést szombat este Kézdivásárhelyen, a megmozdulás résztvevői politikai foglyoknak tekintik az öt-öt éves börtönbüntetéssel sújtott Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

A Maszol.ro hírportál vasárnap idézte Gaudi-Nagy Tamás budapesti ügyvédet, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjét, aki a Gábor Áron szobor előtt elmondott beszédében kifejtette: a két elítélt politikai fogolynak minősül, hiszen politikai nézeteik, világnézetük miatt kaptak börtönbüntetést, olyan eljárásban, amelyben sérülnek a tisztességes eljáráshoz és védekezéshez való jogaik.

Ügyük túlmutat a személyes sorsukon, általuk akarnak példát statuálni az erdélyi önrendelkezési mozgalom ellen - mondta az ügyvéd. Bejelentette: a védelem rendkívüli jogorvoslatot kér, illetve előkészítik az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézett sürgősségi kérelmet. Mindkét eljárás a jogerős ítélet megsemmisítését eredményezheti, de nem tartják kizártnak amnesztia kérését sem.

Kulcsár Terza József képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke összefogásra buzdított.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a magyarokkal kapcsolatos döntésekben a döntő szót mindig a román titkosszolgálat által irányított párhuzamos hatalom mondja ki. "Politikai döntés, ítélet született, a megfélemlítés szándékával" - idézte az SZNT elnökét a Székelyhon.ro portál, amely "egy jogi köntösbe öltöztetett magyarellenes támadás" címmel közölt képes beszámolót a tüntetésről.

A Gábor Áron szobor előtt lezajlott demonstráción a résztvevők "Ellenállunk a bukaresti terrornak! Szabadságot Székelyföldnek!" "Igazságot Beke Istvánnak!" és "Igazságot Szőcs Zoltánnak!" feliratú molinókat feszítettek ki.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács és az RMDSZ háromszéki elnöke, a kézdivásárhelyi tüntetés előtt Facebook-üzenetben jelezte, hogy szívesen részt venne a demonstráción, de külföldön tartózkodik. Úgy értékelte: felháborító, hogy a két elítélt elleni vádpontok büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal, és felháborító, hogy "az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást".

Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett - december elsejei - katonai parádén.

MTI; Fotó: Maszol.ro

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.