Pesti Srácok

A transzneműség és a leszbikusság nem fér meg egymás mellett

A transzneműség és a leszbikusság nem fér meg egymás mellett

Sejthető volt, hogy bekövetkezik, mégis sokan hittek abban, hogy elkerülhető a konfliktus - írja a 888.hu. Pedig a konzervatívok már régóta rebesgetik, hogy a transzneműség és a leszbikusság nem igazán fér meg egymás mellett. Ennek ellenére a transzneműek és a leszbikusok is ott voltak a Pride-okon, és így vagy úgy, de összetartotta őket az LMBTQ-mozgalom. Ennek most azonban itt vége, az idei, londoni felvonulás legelső transzparensén ugyanis megjelent a leszbikusok hadüzenete: „Transgenderism Erases Lesbians”.

Komoly zűrzavart keltett a július 7-én rendezett londoni Pride vezérmolinója. Bár a brit főváros muszlim polgármestere, Sadiq Khan a melegfelvonulás előtt kiadott közleményében azt írta:

Bár hasonlóan szépeket -

PestiSracok facebook image

- mondott az esemény után Khan szóvivője is, a Transgenderism Erases Lesbians drapéria mégis komoly ellentét szült két közösség között.

A térfél egyik oldalán ott állnak azok a leszbikusok, akiknek az a céljuk, hogy az ’L’ betű kerüljön ki az LMBTQ rövidítésből, így ugyanis el tudják választani az identitásukat a transzneműek közösségétől. A másik oldalon pedig ott vannak azok a transzneműek, akik a leszbikusoktól eltérően nem akarnak megkülönböztetést, hiszen ha úgy gondolják, akkor belőlük is lehet leszbikus.

A londoni Pride szervezői a felvonulás előtt azon vacilláltak, hogy teret adjanak-e a radikális leszbikusoknak. Egy korábbi közleményükben támogatásukról biztosították őket, vagyis engedélyezték nekik, hogy részt vehetnek a tüntetésen. Mindezt annak ellenére, hogy csupán a Pride-osok 24 százaléka mondta azt, hogy a felvonulás valójában egy tüntetés, 78 százaléka pedig azt, hogy a Pride egy „ünnep”. A szervezők második közleménye azonban már arról szólt, hogy a Get the L Out részvétele a felvonuláson, illetve az, hogy a leszbikusok vezessék a Pride-ot, nem lenne túl jó ötlet. Mint fogalmaztak:

Adódik a kérdés, hogy Sadiq Khan és Jennie Rigg – akik hisznek a sokszínűségben, sőt, védelmezik azt – miért nem határolódtak el konkrétabban a Get the L Out nevű mozgalomtól – mondván, hogy az, amit képviselnek, az transzfób? Az ugyanis, amit a radikális leszbikusok képviselnek – a liberális és LMBTQ-logika és hiedelemviláguk értelmében –, az elvileg kirekesztő. Azonban úgy tűnik, London muszlim polgármestere és a liberális politikus nem számít átlagos feministáknak, hanem kiállásukkal azzal vádolják a transzneműeket, hogy támogatják, sőt, mi több: promotálják az erőszakkultúrát és az átnevelő terápiákat.

A Get the L Out honlapján is megtalálható, a mozgalom leszbikusokból és feminista egyénekből áll, akik szemben állnak az antileszbikus és nőgyűlölő LMBTQ-mozgalmakkal, akik mindenhonnan ki akarják paterolni a leszbikusokat. Szerintük eget rengető probléma, hogy a transzneműség támogatja az átalakító műtéteket és a hormonkúrákat. Épp ezért csak egy biológiai nő lehet leszbikus, egy biológiai férfi – még ha át is megy a beavatkozáson, a hormonkezelésen – nem lehet az. Egy transznemű leszbikus pedig nem fogadhatja el azt, hogy egy pénisz a nemiszerve, mert ez is azt erősíti, hogy a biológiai nemeknek igenis van szerepe.

De itt vannak még a feministák is:

Ráadásként a transz-mozgalom egy konzervatív áramlat, amely felerősíti a szexista nemi sztereotípiákat.

Forrás:888.hu, Vezető kép:Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.