Pesti Srácok

Az állam százmilliárdokban mérhető adócsökkentéssel járul hozzá a fizetésemelésekhez

null

Már 2010 óta jelentősen csökkentek egyes közterhek, évről évre enyhülnek a munkát terhelő adók és bővül az áfacsökkentés - jelentette ki Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek nyilatkozva. Hozzátette: az adóbevételek a köztehercsökkentések ellenére mégis emelkednek, mégpedig azért, mert bővül a gazdaság, nő a fogyasztás, szélesedik a foglalkoztatás és zsugorodik a feketegazdaság.

Az ellenzék állításaival ellentétben a kormány gazdaságpolitikája megfelelő és helyes irányú, az eredmények pedig kézzelfoghatók - erre jutott a legújabb államháztartási adatsor alapján a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András rámutatott: az egyre csökkenő adóterhek mellett idén az első félévben 320 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be az államkasszába, mint a tavalyi első hat hónapban.

Az év első felében az öt legnagyobb adótípusból, vagyis a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, a járulékokból, valamint a személyi jövedelemadóból január eleje és június vége között 5830 milliárd forint folyt be az államkasszába. Tavaly az első hat hónapban az öt tehertípusból együttesen 5506 milliárd forint érkezett be. Idén a legnagyobb többlet a forgalmi adónál jelentkezett, de érdemleges emelkedést jegyeztek fel a bérek után szóba jövő elvonásoknál, így az szja-nál és a társadalombiztosítást megillető tételeknél.

Az áfáról beszélve Tállai András azt mondta, hogy a 2010-es kormányváltás óta több, a feketegazdaság elleni intézkedés is életbe lépett. Ha mindenki befizeti az adót, akkor a terheken még csökkenteni is lehet, ahogy az meg is történt - szögezte le az államtitkár.

PestiSracok facebook image

"A forgalmi adóból származó összeget az is emelhette, hogy egyre többen dolgoznak, a munkavállalóknak egyre több a fizetésük, vagyis többet költhetnek el a boltokban, a szolgáltatóknál" - emelte ki Tállai András, felidézve, hogy a kormány 2016-ban hat évre szóló bérmegállapodást írt alá a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel: eszerint ha a munkáltatók nagymértékben megemelik alkalmazottaik fizetését, akkor az állam csökkenti közterhüket. Az állam vaskos, százmilliárdokban mérhető adócsökkentéssel járul hozzá a versenyszféra fizetésemeléséhez - fogalmazott, megjegyezve, hogy az egyezség beváltotta a hozzá fűzött reményeket, Magyarország ugyanis a bérfelzárkózás időszakát éli. A foglalkoztatás növekedése és a közszféra béremelési programsorozata együttesen vezetett oda, hogy a továbbra is alacsony szja-ból idén jóval több érkezett, ahogy összességében a társadalombiztosításhoz is nagyobb summa folyt be.

MTI/Magyar Idők, Vezető kép: kormany.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.