Pesti Srácok

Az MSZP a lakásáfa csökkentését sem szavazta meg, Szanyi mégis követelőzik

Az MSZP a lakásáfa csökkentését sem szavazta meg, Szanyi mégis követelőzik

Az MSZP-s Szanyi Tibor felszólította a kormányt, hogy álljon el az új lakások áfájának 27 százalékra emelésétől, és hosszú távon is biztosítsa ezen ingatlanok 5 százalékra csökkentett terheit. A Fidesz ugyanakkor közleményében önmérsékletre intette a szocialistákat, hiszen 2006-ban éppen ők emelték duplájára a lakásáfát, ráadásul három éve azt sem szavazták meg, hogy az új lakások áfája 27 százalékról 5 százalékra csökkenjen.

Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője, alelnöke szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a kabinet szándéka éppen ellentétes az uniós reformtörekvésekkel. Kifejtette, Brüsszel ugyanis 2020-tól egy negyedik, 0-5 százalék közötti áfakulcs bevezetését tenné lehetővé a kormányoknak a kedvező szociális, egészségügyi vagy környezetvédelmi hatású termékek esetében. Szanyi Tibor szerint ez alapján bármelyik kabinet nyugodtan dönthet majd úgy is, hogy például az alapvető élelmiszereket csak 2 százalékkal adóztatja meg. Kérdésre megjegyezte, az új lakások áfáját 5 százalékon tartanák, míg a szociális célú bérlakások esetében még kisebb kulcsot alkalmaznának. Az ellenzéki politikus az uniós áfamértékek európai parlamenti jelentéstevőjeként szólt arról is, hogy a sok csalás miatt 2020-tól várhatóan változik az unión belül exportált termékek utáni áfafizetés és a jövőben minden esetben a célország terheit kell majd megfizetni.

A Fidesz ugyanakkor közleményében önmérsékletre intette a szocialistákat, hiszen 2006-ban éppen ők emelték duplájára a lakásáfát, becsapva ezzel saját választóikat. Ráadásul az MSZP három éve azt sem szavazta meg, hogy az új lakások áfája 27 százalékról 5 százalékra csökkenjen, sőt pénteken azt sem, hogy jövőre is biztosított legyen a csökkentett lakásáfa.

PestiSracok facebook image

- írta a Fidesz közleményében, hozzátéve: a kormány már a csökkentett lakásáfa 2016-os bevezetésekor bejelentette, hogy a kedvezményes áfakulcs uniós szabályok miatt csak négy évre, 2019 végéig érvényes.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.