Pesti Srácok

Bűnözési hullám a migránsok központjában, Amszterdamban

null

Amszterdam központi része gyakorlatilag városi dzsungellé változik a sötétedés után, jelentősen megnő a bűnözés, miközben a hatóságok tehetetlenek – minderről Arre Zuurmond, a városi ombudsman beszélt egy holland lapnak. Mint ismert, Amszterdam Hollandia egyik legnagyobb migránsközpontja - írja az origo.hu.

Amszterdam belvárosában folyamatos a kábítószer-kereskedelem, és a rablások száma a többszörösére nő. A szakember szerint a rendőrség nem ura a helyzetnek, gyakorlatilag egy súlyos testi sértést szenved el a város ezen része. A holland média szerint az egyik legfőbb probléma, hogy 160 ezer olyan jogerősen elítélt bűnöző van, aki éppen nincs börtönben. Az ombudsman, hogy bizonyítsa az állítását, három kamerát szereltetett fel a belváros nyugati részére. A felvételek elemzése során egy éjszaka alatt 900 bűncselekmény történt csak a téren, legnagyobb részt éjjel kettő és hajnali négy óra között. Az ombudsman szerint a kialakult helyzet egyértelmű felelőse a kormány, mivel nem gondoskodott elég rendőrről. Az ombudsman szavait alátámasztja az is, hogy még májusban az amszterdami vezetés súlyos helyszíni bírságot vezetett be a garázdálkodókra. A csatornába vizelés például mostantól száznegyven euróval könnyíti majd meg a vétkes pénztárcáját, a nyilvános ittas viselkedés pedig kilencvenöt euróba kerül majd. A rend megzavarása nyilvános helyen, illetve a szemetelés – amennyiben rajtakapják az illetőt, még egy cigarettacsikk esetén is – szintén száznegyven eurós bírságot von maga után. Még áprilisban arról jelent meg cikk az origón, hogy migránsok lövöldöztek két amszterdami kávéházban.A két férfi súlyosan megsérült. Azóta a kávézót bezárták, és a környéket is lezárták a rendőrök, mert úgy ítélték meg, hogy az utcában lakók is veszélyben lehetnek.

Forrás:origo.hu, Fotó:NURPHOTO/JAAP ARRIENS/origo.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.