Pesti Srácok

CÖF: Ismét beigazolódott, hogy április 8-án nemzetünk jól választott

CÖF: Ismét beigazolódott, hogy április 8-án nemzetünk jól választott

A magyar miniszterelnök tusványosi elemzése a világ változásairól pontos helyzetképet adott - reagált Orbán Viktor beszédére a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány. Úgy látják, a kormányfő előadásában PC nélküli változatban elemezte a politikai, gazdasági és társadalmi valóságot. A múltra támaszkodó jövőkép hitelesen hangzott és a realitásokat vette sorra. A miniszterelnök a kormányzás terveit vetítette a hallgatóság elé. Felvázolta a 15 milliós nemzet járható útvonalát.

Nekünk, civileknek a taktikai és stratégiai útmutatás után dönteni kell arról, hogy ezt az irányt követjük vagy sem - közölte az alapítvány. A hétköznapok során hinnünk kell a keresztény demokrácia győzelmében, amihez bizalommal adhatjuk konstruktív munkánkat. Orbán Viktor tusványosi beszéde után percekkel, az ellenzéki pártok negatívan reagáltak. Gyanítjuk - írták -, hogy szokásos módon meg sem kérdezték híveiket, hiszen itthon és Brüsszelben előírt követett stílus megmondani az embereknek, hogy mit gondoljanak. 2019-ben az EP választásokon a népfelség intézménye fog diadalmaskodni és az elfuserált múltról kemény ítéletet alkotni. Európa szó szerint is a józan politikusok felelős irányítása alá kerül, ahol a nemzetek szuverenitása, a családok identitása és a szubszidiaritás támadhatatlan örök érték marad. Ismét beigazolódott, hogy április 8-án nemzetünk jól választott - szögezte le közleményében a Civil Összefogás.

Orbán Viktor előadásáról a tudósítás

itt

olvasható.

Forrás: CÖF-CÖKA vezetősége Fotó: civilosszefogas.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.