Pesti Srácok

Csökken a jogellenesen finanszírozott pártok költségvetési támogatása

null

A Magyar Államkincstár (MÁK) júliustól csökkenti azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogszabályellenes finanszírozást állapított meg.

A MÁK vasárnapi közleménye szerint az intézkedés a Demokratikus Koalícióra, a Párbeszéd Magyarországért Pártra, a Magyar Szocialista Pártra, a Lehet Más a Politikára és a Jobbik Magyarországért Mozgalomra vonatkozik. A Jobbik addig nem juthat közpénzhez, amíg a levonás nem fedezi a büntetést - írták.

A Jobbik a számvevőszéki vizsgálat szerint a júliusi költségvetési támogatást jelentősen meghaladó, több mint 331 millió forint tiltott támogatást fogadott el, a büntetés kifizetésére összegyűjtött pénzt pedig kampánycélokra fordította - tették hozzá. Megjegyezték, hogy a zavartalan választási felkészülés érdekében április végéig egyik párttól sem vonták le az állami támogatásból a tartozásukat, továbbá a májusra járó összegeket is megkapták - a Magyar Liberális Párt és az Együtt kivételével. A két párt választási eredménye alapján nem kaphat költségvetési forrást, ezért már korábban levonták tőlük a számvevőszéki vizsgálatban megállapított összeget. A tiltott vagyoni hozzájárulást elfogadó pártok a kifogásolt juttatás összegét kötelesek a költségvetésbe befizetni, költségvetési támogatásuk pedig ugyanennyivel csökken.

Forrás:MTI, Fotó:napi.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.