Pesti Srácok

Csütörtök délelőttől lesznek forgalomkorlátozások a Dunában talált bomba miatt

Csütörtök délelőttől lesznek forgalomkorlátozások a Dunában talált bomba miatt

A Dunában talált bomba kiemelése miatt várhatóan csütörtök délelőtt 10 órától lesznek forgalomkorlátozások a fővárosban - közölte a rendőrség szerda este a honlapján.

A robbanótestet az Erzsébet híd budai hídfője közelében, a meder alján találták. A kiemelés miatt átmenetileg lezárják az Erzsébet hidat, továbbá az I., az V. és a XI. kerületet érintően több rakpartot, útszakaszt, épületet kiürítenek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a robbanótest biztosítása miatt a hajóforgalmat hajnali 4 órától korlátozzák, előre láthatóan 10 óráig. A hajózási zárlat várhatóan 10 órától lép életbe a Lánchídtól a Nemzetközi Hajóállomásig (a Sörház utca vonaláig).

A kiemelés, a hatástalanítás és az elszállítás idejére csütörtök reggel 8 órától lépnek életbe lakosságvédelmi intézkedések: kiürítik a Döbrentei tér 2., a Várkert rakpart 7-8., 9-11. és 13-17. számú lakóépületet, valamint a Rudas Gyógyfürdőt. Emellett előre láthatóan 10 órától a műveletek befejezéséig lezárják a XI. kerületben a Budai alsó rakpartot a Petőfi híd alatt, a Szabadság híd irányába, valamint a Szent Gellért rakpartot a Szabadság híd budai hídfőjétől az Erzsébet hídig. Szintén lezárják a Hegyalja utat a Budaörsi úti kereszteződéstől az Erzsébet híd irányába, a Naphegy utca és a Kereszt utca kereszteződését a Krisztina körút irányába, a Krisztina körutat a Dózsa György tértől az Erzsébet híd irányába, a Lánchíd utcát a Clark Ádám tértől, továbbá az I. kerületben a Budai alsó rakpartot a Halász utcától az Erzsébet híd irányába.

Lezárás lesz továbbá az V. kerületben a Pesti alsó rakparton a Havas utcától az Erzsébet híd irányába, az Astoriától a Szabad sajtó úton az Erzsébet híd irányába, az Eötvös téren az Erzsébet híd irányába, az Apáczai Csere János utcán a Március 15. tér irányába és a Március 15. téren a Pesti alsó rakpart irányába.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: Origo.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.