Pesti Srácok

Egyre kevesebb az oxigénje a thaiföldi barlangban rekedt diákoknak – közben megfulladt egy mentőbúvár

null

Elfogyott az oxigénje, ezért megfulladt egy egykori thaiföldi haditengerész, aki részt vett abban a mentőakcióban, amely során 12 tinédzserkorú fiatalt próbálnak kimenteni egy vízzel elárasztott barlangrendszerből Thaiföldön – közölte a BBC. A szerencsétlenül járt búvárt egy társa hozta ki, ám már nem sikerült újraéleszteni a férfit.

A diákokat és edzőjüket egyébként csodával határos módon élve találták meg a barlangban. A fiatalok még június 23-án tűntek el a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben. Az első hírek arról szóltak, hogy akár hónapokba is telhet a kimentésük, de ezt később cáfolták. A csoportot két brit mentő búvár érte el hétfőn, kilenc nappal eltűnésük után.

A mentési munkálatokban körülbelül ezer ember vesz részt, beleértve a haditengerészeti búvárokat, a katonaságot és a civil önkénteseket.

A mentőakcióval sietni kell, ugyanis a hatóságok most azt állítják, hogy aggodalomra ad okot az oxigén szint csökkenése a kamrában, ahol a fiúk csapdába estek.Ezért most azon is dolgoznak, hogy egy körülbelül 5 kilométeres kábelt vezessenek be a barlangba, hogy oxigént juttassanak a barlangba.

PestiSracok facebook image

Forrás:

24.hu;

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.