Pesti Srácok

Első fokon meszelték el a románok az erdélyi többnyelvű utcanévtáblákat

Első fokon meszelték el a románok az erdélyi többnyelvű utcanévtáblákat

Első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi közigazgatási bíróság a marosvásárhelyi önkormányzat két határozatát, amelyek a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkoztak.

Az említett határozatokat még tavaly októberben fogadta el a városi tanács. Az egyiket a Szabad Emberek Pártja (POL) nyújtotta be és előírja az utcanevek magyar fordításának kihelyezését, a másikat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztette be, amely abban különbözik az előzőtől, hogy a fordítást a hivatalos utcanévbe emelné be. A határozatokat Lucian Goga volt Maros megyei prefektus támadta meg a közigazgatási bíróságon, amely első fokon érvénytelenítette a két határozatot.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének keddi közleménye szerint Vass Levente, a szervezet elnöke azt mondta: megvárják a döntés indoklását és folytatják a küzdelmet.Bíznak abban, hogy az új közigazgatási törvénykönyvnek köszönhetően Marosvásárhelyen is sikerül elérni a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Vass emlékeztetett, hogy Segesváron, más Maros megyei településeken, de a megyén kívüli sok romániai helységben is vannak már kétnyelvű feliratok, amit Marosvásárhelyen évek óta minden eszközzel gáncsolnak.

A közlemény emlékeztetett, hogy az RMDSZ 2001-ben terjesztette be először azt a határozatot, amelynek értelmében akár ma is ki lehetne tenni a táblákat, ha a polgármesteri hivatal erre szándékot mutatna. Azóta több hasonló próbálkozás volt, de ezeket a városvezetés, a prefektúra vagy más szervezetek meghiúsították – összegzi az MTI.

PestiSracok facebook image

MTI/888; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.