Pesti Srácok

Fidesz: nem szűnt meg a migránsbarát brüsszeli politika veszélye

Fidesz: nem szűnt meg a migránsbarát brüsszeli politika veszélye

Sem a migráció, sem a migránsbarát brüsszeli politika veszélye nem szűnt meg - hangsúlyozta a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap Budapesten újságíróknak nyilatkozva.

Halász János arra reagált, hogy Dunja Mijatovics, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa csütörtöki közleményében azt írta, az európai országoknak az emberi jogokat és a felelősségmegosztás elvét kell bevándorlás- és menekültpolitikájuk középpontjába helyezniük. A Fidesz-frakció szóvivője szerint hiába tiltakozik egyre több ország, egyre több európai ember és kormányfő a migráció ellen, a Soros György befolyása alatt álló uniós szervezetek továbbra is a migránspárti politikát erőltetik. Nemcsak az Európai Parlament hozott újabb migránspárti állásfoglalást, hanem az Európa Tanács is még mindig arról beszél, hogy az emberi jogokat, vagyis a migránsok jogait és a felelősségmegosztást, vagyis a migránsok szétosztását kell a migrációs politika középpontjába helyezni - tette hozzá. Halász János emlékeztetett: Dunja Mijatovics ehhez még azt is hozzáfűzte, hogy biztosítani kell a migrációt segítő NGO-k szabad működését, és ha az Európai Unió ki is alakít a migránsokat fogadó központokat, onnan idővel át kell telepíteni a migránsokat. A jelek szerint tehát nemcsak az előző emberi jogi biztos, hanem a mostani is Soros György "zsebében van" - tette hozzá Halász János.

- jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője.

PestiSracok facebook image

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.