Pesti Srácok

Gondolkodással fenyegetőzik az LMP szamárpadjába ültetett Szél Bernadett

Gondolkodással fenyegetőzik az LMP szamárpadjába ültetett Szél Bernadett

Visszavonul gondolkodni Szél Bernadett, az LMP társelnöke, akit három évre tiltott el párttisztségek viselésétől a párt etikai bizottsága. "A jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznom" – írta az LMP társelnöke közleményében, amelyből úgy tűnik, hogy a lemondását fontolgatja.

A jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznom – írta Szél Bernadett, az LMP társelnöke közleményében. Az LMP társelnökét a párt etikai bizottsága három évre eltiltotta minden párttisztségtől, miután a párt kongresszusának és politikai tanácsának határozatával ellentétben választókerületi visszalépésekről tárgyalt – emlékeztetett a történtekről szóló csütörtöki cikkében a Figyelő. Szél Bernadettnek a három év eltiltás ellenére nem kell lemondania, tehát továbbra is ő maradhat az LMP elnöke. Szél mostani közleménye szerint ő is csak az éjjel kapta meg az LMP etikai bizottságának döntését és maga is még értelmezni próbálja annak tartalmát. Mint írta: mindenesetre már most látszik, hogy a jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznom. Ehhez nyolc év megállás nélküli küzdelem után időre van szükségem. A politikusnő hozzátette: megfontolt döntést fog hozni, és amint megvan, a nyilvánossághoz fog fordulni. A közleményből úgy tűnik, Szél Bernadett fontolgatja a lemondását a társelnöki posztról.

Az LMP-ben jelenleg óriási a káosz, ami leginkább Gyurcsányék malmára hajtja a vizet. Bár a zöldpárt valóban tálcán kínálja ezeket az ügyeket, arról nem szabad megfeledkezni, hogy a teljes baloldali média- és pártkonglomerátum támadásai alatt állnak – írta a részletekről a Figyelő. Az LMP blogja, a Reflektor nemrég így értékelte a helyzetet: az országgyűlési választások után a pártot heves támadások érik, Kunhalmi Ágnes rögtön a választás után őket nevezte meg bűnbaknak, ez a vonal erősödött meg Tóth Bertalan MSZP-elnökké választásával. Sőt, ezután a még megmaradt ballib média is totális háborút indított a zöldpárt ellen. Az LMP-t legkeményebben természetesen Gyurcsányék támadják, akik nem tudják feldolgozni, hogy a párt jelöltjei nem léptek vissza a DK-sok javára az országgyűlési választásokon. A párt, amely soha nem fogja tudni lemosni magáról, hogy miattuk lett kétharmados többsége a Fidesznek az idén. Csak Budapesten öt olyan választókörzet volt, ahol sokkal kisebb különbséggel nyert a fideszes jelölt, mint ahány szavazatot elvitt az LMP teljesen esélytelen jelöltje – írta a DK blogja, a Nyugati fény, amely egyébként Szél Bernadett mai Facebook posztja alá is kommentált:

PestiSracok facebook image

Az LMP tehát úgy tűnik, elég kellemetlen kutyaszorítóba került, hiszen egyszerre kell megküzdenie saját belviszályaival, valamint a teljes balliberális tábor és média támadásaival, akik mind az ő hibájuknak tudják be a kétharmadot.

Forrás: Figyelő: Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még