Pesti Srácok

Halálra ítélték Egyiptomban a Muzulmán Testvériség 75 tagját

Halálra ítélték Egyiptomban a Muzulmán Testvériség 75 tagját

Egy kairói bíróság halálra ítélte a Muzulmán Testvériség 75 tagját, köztük az Egyiptomban betiltott iszlamista mozgalom több vezető személyiségét is a 2013-as ülősztrájkokkal kapcsolatban - jelentette szombaton az észak-afrikai ország állami médiája.

A kairói büntetőtörvényszék ítéletét megküldték felülvizsgálatra az egyiptomi főmuftinak, aki nem kötelező jellegű véleményt mond a végrehajtásáról. Az iszlám jogtudós általában jóvá szokta hagyni a bírósági döntéseket. A gyilkosságtól köztulajdon megrongálásáig terjedő vádakkal 739 vádlottat állítottak bíróság elé a tömeges perben, köztük van Mohammed Badie, az iszlamista mozgalom elnöke, valamint Mahmúd Abu Zeid fotóriporter is.

Az egyiptomi al-Ahram hírportál szerint a több, mint 660 fennmaradó vádlott ügyében szeptember 8-ára tűztek ki ítélethirdetést. A tömegper a Muzulmán Testvériség által jelölt és 2012-ben megválasztott Muhammad Morszi államfő elmozdítását követő ülősztrájkhoz kapcsolódik. A tiltakozási akcióknak a biztonsági erők erőszakkal vetettek véget, az összecsapásokban a Muzulmán Testvériség több száz híve és több tucat rendőr is életét vesztette. A Muhammad Morszi megbuktatása után hatalomra kerülő, majd kétszer is elnökké választott Abdel-Fattáh esz-Szíszi hivatali ideje alatt az egyiptomi hatóságok lecsaptak a feltételezett muzulmán szélsőségesekre, és több száz embert - köztük a Muzulmán Testvériség számos tagját vagy támogatóját - ítélték halálra, és tucatszám hajtottak végre kivégzéseket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.