Pesti Srácok

Hazug és ízléstelen – Bocsánatkérésre szólították fel Bangónét

Hazug és ízléstelen – Bocsánatkérésre szólították fel Bangónét

„Önök ugyanúgy sunyítanak, és lapítanak, mint annak idején a csernobili katasztrófa idején” – ezzel a mondattal hárította valamilyen okból éppen a Fidesz-KDNP-re a saját pártjának korábbi formációjához, az MSZMP-hez köthető, soha el nem évülő bűncselekményt, amelynek során a magyar kommunista vezetés hallgatott a csernobili atomkatasztrófáról, nem törődve a lakosság egészségének veszélyeztetésével. Az MSZP mára arra vetemedett, hogy ahelyett, hogy utódpártként végre elnézést kérne a vállalhatatlan cselekedért, logikai bukfencek során át igyekszik másra kenni a felelősséget.

Bocsánatkérésre szólította fel Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőt hétfői parlamenti, csernobili atomkatasztrófát érintő kijelentései miatt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára kedden Budapesten. A kereszténydemokrata parlamenti képviselő felidézte, hogy az Országgyűlés ülésén a szocialista politikus a közelmúltban kipattant gyógyszerbotránnyal összefüggésben interpellálta Rétvári Bencét, az Emmi államtitkárát, "aki logikus, érthető és a magyar szakmát megvédő választ adott", kitérve arra is, hogy az ügyben tett magyar lépés eredményeként tiltották be az érintett gyógyszereket számos uniós országban. A szocialista politikus viszonválaszában azonban úgy fogalmazott,

Soltész Miklós úgy fogalmazott, hogy a felszólalást követően nem véletlenül reagált hevesen. Szerinte, amit a képviselő mondott az egyrészt hazug, másrészt ízléstelen.

PestiSracok facebook image

- mondta. Emlékeztetett, hogy annak idején az MSZP elődpártja, az MSZMP és a többi kommunista párt agyonhallgatta a csernobili atomkatasztrófát, aminek következtében sok tízezer, százezer ember sérült meg, betegedett meg, vagy hunyt el. Felszólította Bangóné Borbély Ildikót, hogy kérjen bocsánatot az áldozatoktól, és a hozzátartozóktól, akiket ezzel a hozzászólásával megbántott, megsértett, és megalázott. Soltész Miklós úgy fogalmazott:

Forrás/fotó: MTI