Pesti Srácok

Ismét az LMP tagja Sallai „SalleR” Benedek

Ismét az LMP tagja Sallai „SalleR” Benedek

"A mai naptól újra az LMP tagja vagyok. Másodfokú eljárásban az LMP Etikai Bizottsága, megváltoztatva a fegyelmi eljárás eredményét, enyhítette az az által kiszabott szankciót és a kizárás helyett meghatározott időre az LMP tisztségektől való eltiltásra enyhítette a büntetésemet" - közölte Sallai R. Benedek, régi-új LMP-s politikus Facebook-bejegyzésében. Emlékezetes, Sallai ellen azért indult pártján belül eljárás, mert állítólag szerepe volt abban, hogy a szintén ex-LMP-s Hadházy Ákos felborult a székével.

Sallai R. Benedek ugyanakkor arról is ír, Kassai Dánielt, „aki annak idején megkezdte a visszalépéseket”, a másodfokú eljárással kizárták az LMP-ből, ráadásul Ungár Péter mellett Szél Bernadett társelnököt is sújtották tisztségek viselésétől való eltiltással. Mint hozzáteszi, utóbbi azért jelentős hír, mert az LMP azt bizonyítja vele, hogy

Facebook-bejegyzésében a politikus arról is ír, hogy bár úgy véli, az első, „gyalázatos” döntést követően másodjára egy korrektebb etikai eljárást folytattak le alaposabb mérlegeléssel, ugyanakkor megjegyezte,

PestiSracok facebook image

Sallai hozzátette, azért nem lépett végül ki az LMP-ből, mert ameddig egy ütőképes ellenzéki politikai erő nem jelenik meg a közéleti palettán, továbbra sem lát jobb esélyt az LMP megerősítésénél.

- hangsúlyozta. Szerinte ugyanakkor eltűnőben vannak az értékalapú politikusok.

- vélte Sallai.

Forrás: facebook.com; fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.