Pesti Srácok

Képviselői fizetésemelés: próbálja megmagyarázni az MSZP, hogy az nem is így van, hanem amúgy, és különben is

Képviselői fizetésemelés: próbálja megmagyarázni az MSZP, hogy az nem is így van, hanem amúgy, és különben is

Emlékezetes, igencsak megosztotta a szocialistákat a képviselői fizetésemelés ügye. Tóth Bertalan elnök párttársaihoz írt levele szerint elnökségi ülésen veszik napirendre azok ügyét, akik a frakciófegyelmet felrúgva nemmel szavaztak a fizetésemelésre. Ma már Harangozó Tamás frakcióvezető magyarázkodott, miszerint csak a törvényalkotási bizottságban szavaztak igennel, de magát a törvényt nem szavazták meg. Szerinte, ha nem így tettek volna, akkor a frakciópénzek csökkentése miatt ellehetetlenedett volna az ellenzék. Azt ugyanakkor elismerte, hogy hibásan kommunikáltak, ami miatt mindenkitől elnézést kért.

A törvényalkotási bizottságban csak a DK nem fogadta el a javaslatot, míg az LMP távol maradt. A többi ellenzéki párt azt állítja, a Fidesz megzsarolta őket a frakciók finanszírozásának csökkentésével, amennyiben nem fogadják el a javaslatot. Harangozó Tamás az ATV-ben azt mondta, sem elnökségi, sem frakcióülést nem tartott a témában az MSZP, csak a frakcióvezető egyeztetett a párt tagjaival, illetve az elnökség a megyei elnökök széles körével. A politikus újra hangsúlyozta, hogy az országgyűlésben egyetlen ellenzéki sem szavazta meg a törvényjavaslatot, a bizottságban viszont szerinte meg kellett szavazniuk, különben elestek volna a frakciótámogatás jelentős részétől.

A műsorvezető ekkor emlékeztette Harangozó Tamást, hogy a saját fizetésemelését azért több MSZP-s képviselő is megszavazta a bizottságban, mire a politikus kijelentette: ők nem szavazták a szóban forgó törvényt, a módosító indítványra pedig nem a fizetésemelésért szavaztak igennel, hanem azért, hogy ne lehetetlenítsék el az ellenzéket. A műsorvezető arra is felhívta Harangozó figyelmét, hogy három MSZP-s politikus a párt akaratával szembemenve nemmel szavazott a módosító javaslatra, mire a frakcióvezető-helyettes azt állította, hogy Gurmai Zita és Korózs Lajos is véletlenül nyomott nemet, Kunhalmi Ágnes elutasító voksolását viszont nem magyarázta. Azt ugyanakkor elismerte, hogy voltak kommunikációs problémáik házon belül, amelyeknek az okait párton belül kell megtárgyalniuk.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese cáfolta, hogy megbüntetnék a nemmel szavazó képviselőiket, és megígérte, hogy pártja képviselői egy jótékonysági alapba fogják beletenni a fizetésemelésüket.

PestiSracok facebook image

A bonyodalmas előzményekről

itt

olvashat.

forrás: atv.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.