Pesti Srácok

Marosvásárhelyen továbbra sem lehetnek kétnyelvű utcatáblák az újabb román gáncs után

null

Első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi közigazgatási bíróság a marosvásárhelyi önkormányzat két határozatát, amelyek a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkoztak.

A határozatokat tavaly októberben fogadta el a városi tanács. Az egyiket a Szabad Emberek Pártja (POL) nyújtotta be és előírja az utcanevek magyar fordításának kihelyezését, a másikat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztette be, amely abban különbözik az előzőtől, hogy a fordítást a hivatalos utcanévbe emelné be.

A határozatokat Lucian Goga volt Maros megyei prefektus támadta meg a közigazgatási bíróságon, amely első fokon érvénytelenítette a két határozatot.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének keddi közleménye szerint Vass Levente, a szervezet elnöke elmondta: megvárják a döntés indoklását és folytatják a küzdelmet. Bíznak abban, hogy az új közigazgatási törvénykönyvnek köszönhetően Marosvásárhelyen is sikerül elérni a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezését.

PestiSracok facebook image

Vass emlékeztetett, hogy Segesváron, más Maros megyei településeken, de a megyén kívüli sok romániai helységben is vannak már kétnyelvű feliratok, amit Marosvásárhelyen évek óta minden eszközzel gáncsolnak.

A közlemény emlékeztetett, hogy az RMDSZ 2001-ben terjesztette be először azt a határozatot, amelynek értelmében akár ma is ki lehetne tenni a táblákat, ha a polgármesteri hivatal erre szándékot mutatna. Azóta több hasonló próbálkozás volt, de ezeket a városvezetés, a prefektúra vagy más szervezetek meghiúsították.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.