Pesti Srácok

Megszólaltak a barlang fogságából kimentett thai gyerekek

null

A tizennyolc napja barlangban rekedt thai ifi focicsapat él és virul, a mai nappal pedig végre a kórházi ágyakat is elhagyhatták. Sajtótájékoztatójukon először szólaltak meg nagy nyilvánosság előtt, és meséltek nem mindennapi élményeikről.

Tizennyolc nappal a barlangban ragadásukat követően, a múlt hét kedden az utolsó négy gyereket és edzőjüket is sikeresen kimentették a thai mentőcsapatok, így az ifjúsági focicsapat mind a 12 tagja és az edző is épségben megmenekült. A focistákat azonnal kórházba szállították, ahol egy hetet töltöttek. A gyerekek mosolyogva hagyták el szerdán a kórházat, ahol egy különleges thai köszöntéssel mutatkoztak be először a tragédia óta a nagyközönségnek. A sajtótájékoztatón a csapat mellett két orvos, két pszichológus, a tartomány vezetője és három mentőbúvár vett részt. A gyerekek bemutatkozása után egyikük elmesélte, hogyan támogatta társait a sötét barlang rabságában:

A 14 éves Adul arról beszélt a médiának, milyen érzés volt, amikor először bukkantak rájuk a búvárok:

PestiSracok facebook image

Ekkapol Chantawong, a csapat edzője elmondta, míg nem találtak rájuk, felváltva ástak a barlang falai mentén, nem akartak tétlenül arra várni, hogy a hatóságok találjanak rájuk. Edzőjük cáfolta, hogy ne tudnának a gyerekek úszni, hiszen minden edzés után uszodába viszi a csapatot. Megtalálásuk előtt, mint mondta, az edzésen ettek utoljára, az egyetlen folyadékbevitelük pedig a barlang falán csorgó tiszta víz volt.

Thai focicsapat; Fotó: Twitter

A Reuters tudósítója szerint a gyerekek fegyelmezetten várták végig, amíg sorra megmentik őket, egyikőjük sem tolakodott az első helyért, sokan pedig bocsánatot is kértek szüleiktől, amiért nem árulták el, hogy bemennek a barlangba. A mentőakció során elhunyt búvár esete azonban megrázta a fiatalokat, többen gondolták úgy, hogy az ő hibájukból vesztette el életét.

Forrás: Reuters; Vezető kép: Twitter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.