Pesti Srácok

Merkel: elégségesek a brüsszeli eredmények a CDU/CSU pártszövetség vitájának lezárásához

Merkel: elégségesek a brüsszeli eredmények a CDU/CSU pártszövetség vitájának lezárásához

Angela Merkel német kancellár szerint elégségesek az Európai Unió (EU) brüsszeli csúcstalálkozójának eredményei az általa vezetett Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Horst Seehofer belügyminiszter vezette bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) menekültügyi vitájának lezárásához: a politikus erről egy vasárnapi televíziós interjúban beszélt.

A ZDF német országos köztelevízióban vasárnap este adásba kerülő interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint kiemelte, hogy meglehetősen jó eredményeket sikerült elérni az EU-csúcson, és ez a CSU érdeme is, mert a testvérpárttal folytatott vita ösztönzőleg hatott a brüsszeli tárgyalásokon. A vita arról szól, hogy milyen feltételek mellett lehet megtagadni a belépést a német határon az EU valamely tagországában már regisztrált menedékkérőktől, akinek ügyében a Dublin III. EU-s menekültügyi rendelet alapján nem Németország, hanem az az ország illetékes, ahol megtörtént a regisztráció. Horst Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Angela Merkel és a CDU szerint ezt egyoldalúan nem lehet bevezetni, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról. Jelenleg mindenkit beengednek, aki azt mondja, hogy menedéket akar kérni Németországban, kivéve a korábban már elutasított és belépési tilalom alá vett menedékkérőket.

Horst Seehofer június közepén kilátásba helyezte, hogy július elején utasítja a szövetségi rendőrséget a határigazgatási szigorításra, ha Angela Merkelnek nem sikerül két hét alatt kidolgozni a nemzeti szintű, egyoldalú intézkedést kiváltó, azzal megegyező hatású európai szintű, vagy két-, illetve többoldalú megállapodásokat. A kancellár a ZDF-nek azt mondta, hogy a Brüsszelben EU-s szinten és a társországokkal folytatott kétoldalú megbeszélésekkel elért eredmények a CSU által szorgalmazott intézkedésekkel megegyező hatásúak. Hangsúlyozta, hogy a célokat illetően nincs vita, a CDU és a CSU is az EU-ba és a Németországba érkező menedékkérők számának csökkentésére, és az úgynevezett másodlagos migráció - a regisztrált menedékkérők EU-s tagállamok közötti mozgása - visszaszorítására törekszik. A vita a módszerekről szól - mutatott rá, aláhúzva, hogy továbbra is kitart amellett, hogy nem lehet egyoldalúan, egyeztetés nélkül és más országok terhére bevezetni határigazgatási szigorításokat. Jelezte, hogy nem tudja, hogy miként reagál a CSU a pénteken véget ért brüsszeli tanácskozások eredményére. Mint mondta, reméli, hogy sikerül úgy rendezni a vitát, hogy továbbra is felelősséget tudunk vállalni országunkért, vagyis nem bomlik fel a CDU/CSU szövetség és a kormány. Hozzátette, hogy mindenki tudja, hogy a helyzet igen komoly, a testvérpártok nehéz tárgyalások előtt állnak, amelyeket ő az eredmények iránti belső meggyőződéssel folytat majd. A CSU elnöksége az interjú felvétele után, vasárnap délután ülésezik Münchenben. A CDU elnöksége vasárnap este tanácskozik Berlinben. A két párt közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportja hétfőn frakcióülést tart. Angela Merkel kitérő választ adott a pártszövetség és a kormány fennmaradására vonatkozó kérdésekre, és arra, hogy hajlandó-e bizalmi szavazást kezdeményezni a Bundestagban.

Mint mondta, lépésről lépésre kell haladni. Szombati sajtóhírek szerint a koalíciós társakat - a CSU-t és a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) - egy feljegyzésben tájékoztatta a brüsszeli eredményekről, kifejtve: 14 ország részéről jelezték politikai szinten, hogy hajlandóak a menekültügyben illetékes szervek együttműködésének javításáról szóló megállapodás kidolgozására. A tervezett megállapodások a Dublin III. EU-s rendelettel kapcsolatosak, amely alapszabályként rögzíti, hogy abban a tagországban kell lefolytatni a menedékjogi eljárást, amelyben a menedékkérőt nyilvántartásba vették. Ezért vissza kell küldeni a regisztráció szerinti országba azokat a menedékkérőket, akik a másodlagos migráció révén megjelennek egy másik tagállamban. Németország és uniós partnerei esetében ez a visszaküldési folyamat nem zökkenőmentes, az érintettek csupán 15 százalékát sikerül visszajuttatni a menedékjogi eljárás lefolytatására illetékes országba - mutatott rá a kancellár.

PestiSracok facebook image

Feljegyezése alapján a 14 partner ennek az együttműködésnek a javításáról szóló államigazgatási szintű megállapodások kidolgozására mutatott hajlandóságot. Időközben több ország jelezte, hogy nem tettek ígéretet egy olyan megállapodás támogatására, amely szerint a német határról kiutasítandó menedékkérőket befogadnák azok az államok, amelyekben az EU területén először regisztrálták őket. Azonban a kancellár feljegyzése alapján a megállapodások nem a német határról kiutasítandó menedékkérőkre vonatkoznának, hanem azokra, akik átjutnak a határon és németországi tartózkodásuk során derül ki róluk, hogy már nyilvántartásba vették őket valamely társállamban. Minden eddiginél szigorúbban bánnának velük: a megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak első betűi alapján ANKER (magyarul: horgony) központoknak nevezett szállásokon helyeznék el őket, amelyeket büntetés nélkül nem hagyhatnának el. Ügyüket egy törvénymódosítás révén gyorsított eljárással rendeznék. A feljegyzés szerint a dublini rendszertől függetlenül kormányközi megállapodás lehetne kötni Görögországgal és Spanyolországgal azoknak a menedékkérőknek a visszafogadásáról, akiket feltartóztatnak a határon és kiderül róluk, hogy Görögországban vagy Spanyolországban nyilvántartásba vették őket. Ezeket az embereket egy különálló rendszer, egy határ közeli visszatérítési mechanizmus keretében juttatnák vissza.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.