bundestag
Hiába az egyik legerősebb párt az AfD, továbbra sem mer közeledni hozzá a baloldalhoz húzó CDU/CSU
Jövő hét vasárnap, február 23-án tartják Németországban az előrehozott szövetségi parlamenti választásokat, amelyre régen nem látott társadalmi feszültségek és gazdasági stagnálás közepette kerül sor. Az Olaf Scholz által vezetett SPD-Zöldek-FDP koalíciós kormányának házassága már a kezdetektől fog nehezen indult, és később sem tudta elviselni a rá nehezedő nyomást, amely végül az koalíció szétesésével végződött. Néhány országgal ellentétben, Németországban kivételes esetnek számít, ha a Bundestag nem tölti ki a mandátumát és idő előtt feloszlik. A Scholz által kezdeményezett bizalmi szavazás is csak a negyedik volt 1949 óta. De, ami késik, nem múlik – mondhatnánk.Valamit nagyon rosszul csinálhattak évekig a német kormányok - Ha a homoszexuális választókon múlna, akkor az AfD nyerne a választáson
Érdekes adatokat tett közzé az egyik legnagyobb német LMBTQ társkereső oldal. Több mint 60 ezer szavazat alapján kiderült, hogy az említett közösségben az AfD-nek hatalmas előnye van, 60 ezer megkérdezett, vállaltan meleg választópolgár közül közel 30 százalék válaszolta, hogy a közelgő választásokon az AfD-re voksolna - írja a brusselssignal.eu.GEOrgPOLITIKA – Túl sokat repülnek a „zöldek” és robotszex Németországban
Üres a német parlament utazási kasszája, mivel a képviselők csak a kampányban beszélnek a karbonlábnyom csökkentéséről. A valóságban környezetbarát vasút helyett még rövid távokra is inkább a repülőt preferálják és azon belül is az első osztályt, amelynek ára legalább háromszorosa a normál turistaosztálynak. A döbbenet csütörtök reggel ült ki a képviselők arcára, amikor a Bundestag elnökasszonya bejelentette, hogy elfogyott a szolgálati utakra szánt éves büdzsé.GEOrgPOLITIKA – Hogyan nézhetne ki az új katonai szolgálat?
A kötelező katonai szolgálatot Németországban 13 évvel ezelőtt felfüggesztették. Most az újbóli bevezetésről folyik a vita a német parlamentben. Boris Pistorius védelmi miniszter szerdán mutatta be az új szolgálati modellre vonatkozó terveit. Az első részletek már ismertek. Nincs ok az aggodalomra, különösen akkor nincs, ha az ember neve Boris Pistorius, vélte a német kancellár. Olaf Scholz elmondta, hogy védelmi minisztere egy "kezelhető feladattal" foglalkozik, mégpedig a jövő béli katonai szolgálatra vonatkozó tervekkel. Egy "kezelhető feladattal", amelyen a miniszter és Carsten Breuer vezérkari főnök már hónapok óta dolgoznak, ám amelynek sikerére még valószínűleg további hónapokat kell várni.Bundestag-elnök: lehetséges forgatókönyv a NATO-csapatok bevetése, ha erre van szükség az ukrán győzelemhez
Lehetséges forgatókönyv a NATO-csapatok bevetése, ha erre van szükség az ukrán győzelemhez, még akkor is, ha ezzel a német lakosság jelentős része nem ért egyet – mondta Bärbel Bas német politikus kiszivárgott információk szerint.GEOrgPOLITIKA – Friedrich Merz rakétázni akart
A CDU elnöke ritkán beszélt olyan lelkesedéssel, mint tegnap a Bundestagban, hogy meggyőzze képviselőtársait arról, hogy adjanak Ukrajnának 500 km hatótávolságú „Taurus” rakétákat. A konzervatív politikus vehemensen magyarázott, mintha a pártja nevében nem lenne benne két fontos szó, hogy keresztény és hogy demokrata. Pedig pont a konzervatív oldaltól várnánk el, hogy mindent megtegyen a tűzszünetért és a békéért. Valamint, ha egy országnak tudnia kellene mit jelent az oroszokkal háborúzni, az éppen Németország. Merz ezek szerint semmit sem tanult hazája történelméből.GEOrgPOLITIKA – Pakisztán rakétatámadást indított Irán ellen
Az iszlámábádi kormány bejelentette, hogy hadserege rakétákkal és drónokkal több csapást mért az Iráni Iszlám Köztársaságra. Ahogy a kormányszóvivő fogalmazott, „terrorista célpontok ellen”. A perzsa állam két nappal ezelőtt a pakisztáni Szisztán-Balucsisztán tartományban megbújó radikális szunnita terrorcsoportra mért csapást. Pakisztán hazahívta nagykövetét Teheránból és az éppen otthon tartózkodó iráni nagykövet nem térhet vissza posztjára Iszlámábádba, mert a pakisztáni kormány nemkívánatos személynek nyilvánította. A két ország viszonya eddig is feszült volt, bár az elmúlt időszak hozott némi enyhülést, és kedden Davosban a két külügyminiszter személyes tárgyalásokat folytatott.Elfogadta a német parlament a Scholz-kormány legvitatottabb törvényjavaslatát
Megszavazta pénteken a német szövetségi parlament (Bundestag) az Olaf Scholz kancellár vezette kormány eddigi legvitatottabb javaslatát, amely klímabarát fűtési rendszer beépítésére kötelezi a lakásépítőket.GEOrgPOLITIKA – Az AfD alternatíva vagy veszély a demokráciára?
Az AfD, azaz az Alternatíva Németországnak nevű párt szárnyal. Sonnebergben a párt új polgármestere 52 százalékkal győzött, annak ellenére, hogy mind a konzervatív pártok, a CDU és a CSU, mind a jelenlegi balliberális koalíció szélsőjobboldali erőnek titulálja, és azt is elérték, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (Verfassungschutz) veszélyes, titkosszolgálati eszközökkel megfigyelendő párttá nyilvánítsa. Ennek ellenére a német választók jó része valóban egy alternatívát lát a pártban: a mostani közvélemény-kutatások is kimutatták, hogy jelenleg a németek 19,9%-a szavazna az AfD-re, ha az elmúlt hét vasárnapján lettek volna a Bundestag-választások. Ez a szám az elmúlt választáskor mindössze 10,3% volt. A polgárok láthatóan csalódtak a jelenlegi zöld-vörös-liberális koalícióban, hiszen a nyitott határok, a migránsbűnözés, a teszetoszaság a fűtésrendszerekkel kapcsolatban elbizonytalanította a szavazókat.Ajánljuk még