Pesti Srácok

Nem az a dolga a nemzetbiztonsági bizottságnak, hogy "zsurnaliszta"-témákat tárgyaljon

Nem az a dolga a nemzetbiztonsági bizottságnak, hogy "zsurnaliszta"-témákat tárgyaljon

Noha szerepelt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai ülésének napirendjén, az ősszel hallgatják meg a szakszolgálatok múlt évi tevékenységéről szóló beszámolókat. A bizottsági ülés meghívója szerint a testület aktuális nemzetbiztonsági ügyekkel kezdte volna munkáját, majd meghallgatták volna az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ és a Nemzeti Biztonsági Felügyelet beszámolóját.

Végül csak az utolsó napirendi pontot, a belügyminiszter által benyújtott, a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló törvény hatálya alóli mentesítés iránti kérelmeket tárgyalták meg. Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos elnöke az ülés után elismerte, hogy korábban abban maradtak: az ősszel hallgatják meg a szolgálatok beszámolóit. Emellett Halász János (Fidesz) alelnökkel abban is megállapodtak, hogy a napirendekről előre egyeztetnek. A bizottságnak azonban közbeszerzés alóli mentesítés iránti kérelmet kellett tárgyalnia, ezért gondolta, hogy egyúttal a szolgálatok beszámolóit is meghallgatják - fűzte hozzá. Halász János hangsúlyozta: semmi nem indokolta a szerdai ülés napirendjére venni a szolgálatok beszámolóit, ezért azokat az őszi ülésszakban hallgatják meg. A bizottság LMP-s tagja, Szél Bernadett úgy értékelt: a Fidesz-KDNP meghekkelte az ülést. Sérelmezte, hogy aktuális nemzetbiztonsági ügyekben sem tehették fel kérdéseiket a szolgálatok képviselőnek. Példaként említette, hogy Bayer Zsolt publicista egyes civil szervezetekkel kapcsolatos cikkeiről is lettek volna kérdései. Jelezte, írásban teszi fel kérdéseit az Alkotmányvédelmi Hivatalnak. Halász János úgy vélekedett: a bizottságnak nem az a dolga, hogy "zsurnaliszta"-témákat tárgyaljon. A kormánypárti politikus szerint ez az ügy csak arról szól, hogy valaki "lebuktatta" a migrációt támogató Soros Györgyöt és szervezeteit. Az ellenzék ismét bebizonyította: minden alkalmat megragad arra, hogy Soros Györgyöt és szervezeteit védje; nem támogatják, hogy ebben a bizottságban a Soros-szervezeteket védjék - tette hozzá.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.