Pesti Srácok

Nem lesz óriásmecset Bukarestben

null

Letett a romániai muzulmán közösség arról, hogy új vallási központot építsen Bukarestben, az ehhez ingyenesen használatba kapott 11 ezer négyzetméteres telket pedig visszaadta a román államnak - közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál. A román fővárosban négy kisebb mecset van. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak Romániában.

A bukaresti sajtóban "óriásmecsetként" emlegetett létesítmény ellen több tiltakozó akciót is szerveztek korábban Bukarestben, megépítésétől azonban Murat Iusuf muzulmán főmufti szerint nem emiatt, hanem forráshiány miatt állt el a török közösség. A hírről bővebb visszatekintőben beszámoló Gandul című portál úgy tudja, hárommillió euróba került volna a török államnak, hogy a román főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében, egy mecsetből, lelkészi lakásból és könyvtárból álló vallási központot építsen a Bukarestben élő kilencezer muzulmán számára, a finanszírozás leállításáról szóló döntés pedig Ankarában született.

A lap felidézte, hogy 2015-ben, amikor a Victor Ponta vezette akkori kormány a telek átadásáról döntött, tüntetést rendeztek a projekt ellenzői Bukarest központjában, az "óriásmecsetnek" kiszemelt telken pedig száz fakeresztet állítottak fel és szenteltek meg a tiltakozók. Egy bukaresti férfi - egy közösségi portálon terjesztett videó szerint - román nemzeti színekre festett malacokat vitt a telekre, hogy a muzulmánokat elriassza a mecsetépítéstől, és azt állította, annak földjében egy befagyasztott félsertést is elásott. Az ellenséges megnyilvánulások egyik legfőbb hangadója Traian Basescu egykori államfő volt, aki biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb, hatezer diák befogadására alkalmas muzulmán központját.

PestiSracok facebook image

- vágott vissza a volt államfő, amikor első megszólalását több román politikus felelőtlennek minősítette.

A román fővárosban négy kisebb mecset van. A török közösség főleg a Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsában él. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak Romániában.

Forrás: MTI; fotó: romania-insider.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.