Pesti Srácok

Novák Katalin: Európa számára is az egyetlen kiút a családok támogatása

null

Európa számára a családok támogatása az egyetlen kiút a jelenlegi helyzetből; belső erőforrásokra kell támaszkodni, nem gazdasági bevándorlókra - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Lorenzo Fontana olasz családügyi miniszterrel folytatott pénteki római megbeszéléséről beszámolva telefonon. Hangsúlyozta, ez közös véleményként fogalmazódott meg.

Novák Katalin azt mondta, az új olasz családügyi miniszterrel megállapodtak abban, hogy európai szinten is erősíteni kell a közös fellépést a családok támogatásáért. Magyarországon 6 év alatt 22 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv. Míg 2011-ben mélyponton, 1,2-n volt a teljes termékenységi mutató, 2017-re 1,5-re nőtt.

- magyarázta az államtitkár. Megemlítette, hogy Olaszországban ez a mutató aggasztóan csökken, jelenleg 1,3. Hangsúlyozta, a népesség fenntartásához legalább 2,1-es mutatószámra lenne szükség. Kitért az EU külső határait Olaszországnál fenyegető illegális migrációra is, kiemelve, Olaszországban az új kormány határozott fordulatot hajt végre, nemet mond az illegális migrációra és igent a családok, a gyermekvállalás támogatására. Novák Katalin kiemelte, a két kormány a jövőben még szorosabbra fűzi az együttműködést az európai családpolitikában is.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még