Pesti Srácok

Országszerte okoztak károkat a viharok

null

Főként a fővárosban és Pest megyében okozott károkat a hétfői vihar; a tűzoltóknak 230 esetben kellett segítséget nyújtaniuk - mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője kedden az MTI-nek.

A szóvivő szerint elsősorban a kidőlt fák és a beázott pincék miatt riasztották a tűzoltókat a vihar után. Összesen huszonhárom épületben keletkezett valamilyen kár hétfő délután.

Békésen befolyt a víz egy családi ház pincéjében kialakított lakrészbe; az épületből három embernek kellett ideiglenesen kiköltöznie - tette hozzá.

Tiszaújvárosban egy melléképület, Pécelen pedig egy családi ház tetejét tépte le, illetve bontotta meg az erős szél. A főváros XXII. kerületében egy családi ház tetejébe villám csapott és kigyulladt, míg a X. kerületben egy uszoda tetejét bontotta meg a szél. Mukics Dániel szerint az előrejelzések újabb viharokra figyelmeztetnek a héten, ezért azt kérte, a vízparton nyaralók vegyék komolyan a tavi figyelmeztetéseket, míg a fesztiválozók kövessék a biztonsági szolgálat utasításait.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Vezető kép: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.