viharkárok
Rétvári: sikerült megvédeni az emberek életét és vagyonát
Szélsőséges időjárási helyzetben is sikerült megvédeni az emberek életét és vagyonát - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, méltatva a hétvégi viharkárok elleni védekezés gyorsaságát.Több mint félmilliárdos kárt okoztak a hétvégi viharok
Csaknem kétezer kárbejelentés érkezett augusztus első napjaiban az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-hez, a hétvégi viharkár elérheti a 650 millió forintot – közölte vasárnap a társaság.Kidőlt fák, elárasztott pincék, épületkárok miatt volt szükség a tűzoltók segítségére
Kidőlt fák, elárasztott pincék, épületkárok miatt volt szükség a tűzoltók segítségére a szombat hajnali, majd a délutáni viharok miatt, a legtöbb beavatkozás Budapesten, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében történt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.Letarolta az ország jelentős részét a vihar, több településen katasztrofális a helyzet – Újabb riasztás van érvényben (Fotók!)
Hatalmas erővel csapott le szombatra virradó éjjel az országra a vihar. Pest vármegyében garázsokat, pincéket és alagsori lakásokat árasztott el a víz, az ország több pontján áll a tömegközlekedés. Csak a főváros körüli településekről százhatvan bejelentés érkezett az éjszaka során a katasztrófavédelemhez. Közben a Liszt Ferenc repülőtér tájékoztatása szerint is komoly fennakadásokat okozott a légiforgalomban a vihar. Az ítéletidő miatt a repülőtér forgalmát 1.45 és 6 óra között fel kellett függeszteni, mert a biztonságos fel- és leszállás az időjárás miatt ellehetetlenült. Ennek következtében négy érkező járat – a Wizz Air Lisszabonból és Korfuból, a British Airways Londonból, az Air France Párizsból érkező járata – éjszaka nem tudott leszállni Budapesten, és kitérő városokban, Debrecenben, Bécsben és Belgrádban szállt le. Vas vármegyében valóságos katasztrófaállapotot okozott a vihar: Csákánydoroszlóról több családot ki kellett menekíteni. A csepeli strandot olyan csapás érte, amely miatt átmenetileg bezárnak a nyári csúcsszezonban. A csepeli strandon is súlyos károkat okozott a vihar – tájékoztatta a lakókat Borbély Lénárd polgármester Facebook-oldalán. Közben szombaton délután az Országos Meteorológiai Szolgálat hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki az ország középső részére, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyék egyes járásaira, a Rába áradása pedig lakóházakat veszélyeztet. (Frissítjük cikkünket!)Egész éjjel dolgoztak a tűzoltók a vihar okozta károk elhárításán (Galéria)
A vihar miatt pénteken délutántól éjfélig országszerte kilencszázkét esetben volt szükség a tűzoltók segítségére, estétől már főleg Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében kellett beavatkozniuk – tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t szombat hajnalban.Vihar Magyarországon – Több mint 4800 segélyhívást kapott a katasztrófavédelem
A szombati szélvihar miatt több mint 4800 segélyhívást kapott a katasztrófavédelem, 438 épület megrongálódott, mintegy 2700 helyszínen dolgoztak a tűzoltók a károk felszámolásán – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel vasárnapi közleményében azt írta: a tűzoltók szombat reggel óta folyamatosan dolgoznak, és mivel sokan csak vasárnap szembesülnek a károkkal, érkeznek az újabb bejelentések.Több mint százezren maradtak áram nélkül a szélvihar miatt (Galéria)
A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a szél okozta károk felszámolásán. Kora délutánig több mint 2300 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, több mint százezer fogyasztási hely maradt áram nélkül az elszakadt vezetékek miatt – közölte szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.Jégeső pusztított az ország déli részében (videóval)
Szupercella érte el csütörtökön délután az ország déli részét. Dió nagyságú jég szakított be tetőket Szeged és Mórahalom térségében. A szegedi városi hírportál szerint jégfüggöny borította a várost, 1 és 3 centi közötti átmérőjű jég zuhogott 20 percen keresztül.Ajánljuk még