Pesti Srácok

Egész éjjel dolgoztak a tűzoltók a vihar okozta károk elhárításán (Galéria)

null

A vihar miatt pénteken délutántól éjfélig országszerte kilencszázkét esetben volt szükség a tűzoltók segítségére, estétől már főleg Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében kellett beavatkozniuk – tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t szombat hajnalban.

A nyugat-keleti irányba mozgó viharzóna számos helyen leszakított vezetékeket, fákat tépázott meg vagy döntött ki. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében személyi sérülés is történt: Nyíregyházán, az Árpád utcában a heves szél kidöntött egy akácot, amely egy járókelőre dőlt, súlyos sérülést okozva.

  • Bács-Kiskun vármegyében a felsőlajosi állatkertben döntött ki fákat az erős szél, a tűzoltókat több kiskunhalasi, lajosmizsei helyszínre hívták épületre dőlt fák, elöntött pincék miatt. Kerekegyházánál nagyfeszültségű vezetékre dőlt fa, a Mélykút és Bácsalmás közötti utat elzárta egy kidőlt növény, és fennakadás volt az 53-as főút kisszállási szakaszán is.
  • Békés vármegyében a Vésztő és Szeghalom közötti útra több fa is rádőlt, Tótkomlóson a vasútállomásnál a vezetékek rongálódtak meg. Gyulán, a Sánc utcában az árkokban gyűlt össze az esővíz, a várfürdőben pedig negyven-ötven centiméter magasságig a gépházat öntötte el a csapadékvíz.
  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Nyékládházán okozott gondot a felgyülemlett eső, több garázsba befolyt a víz, több tűzoltóegység szivattyúzott.
  • A Hajdú-Bihar vármegyei Nádudvaron egy pincében több mint fél méter magasan gyűlt össze a víz, Nagyhegyesen pedig nagyfeszültségű elektromos vezetéket tépett le az erős szél.
  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a legtöbb segélyhívás Jánoshidáról és Törökszentmiklósról érkezett, főleg kidőlt fák, leszakadt ágak miatt. Szolnokon a Debreceni útra öt nagy méretű fa dőlt.
  • Nógrád vármegye székhelyén a kórház sürgősségi betegellátó osztályába tört be a csapadékvíz, a gondot egy eldugult csővezeték okozta. Bátonyterenyén egy családi ház pincéjében gyűlt össze magasan a víz, az Abonyi úton az árok megtelt vízzel, a csapadék udvarokba, pincébe folyt be.
  • Pest vármegyében a legtöbben Cegléden tárcsázták a segélyhívó számot, az esetek nagyobb részében leszakadt ágak, kidőlt fák miatt, de érkezett bejelentés egy hotelből is, amelynek mélygarázsába, gépészeti termébe folyt be az esővíz.

A viharos szél és a kidőlő fák az ország számos pontján szakították el az elektromos vezetékeket, emiatt több mint kétszáz település százezernél is több fogyasztói helyén szünetelt hosszabb-rövidebb időre az áramszolgáltatás. A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók folyamatosan számolják fel a károkat – jelezték a közleményben.

PestiSracok facebook image

D__VG20230623002
D__VG20230623005
D__VG20230623006
D__VG20230623011
D__VG20230623014
D__VG20230623018
D__VG20230623019
D__VG20230623021
D__VG20230623022

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.