Pesti Srácok

Több mint százezren maradtak áram nélkül a szélvihar miatt (Galéria)

Több mint százezren maradtak áram nélkül a szélvihar miatt (Galéria)

A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a szél okozta károk felszámolásán. Kora délutánig több mint 2300 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, több mint százezer fogyasztási hely maradt áram nélkül az elszakadt vezetékek miatt – közölte szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

A legtöbb riasztás Somogy, Baranya, Fejér, Tolna, Veszprém és Zala vármegyékből érkezik, itt okozza a legtöbb kárt az erős szél. A riasztások többsége letört faágak és kidőlt fák miatt érkezett, de sok épület tetőszerkezetét, kéményét is megbontotta a viharos szél. Budapest második kerületében és Sopronban is egy templom tetejét rongálta meg. A Csongrád-Csanád vármegyei Ásotthalmon egy könnyűszerkezetes garázst kapott fel a szél. A Nógrád vármegyei Dejtáron menet közben közlekedő autóra zuhant egy fa, a jármű két utasának egyike megsérült. Győrött egy iskola szigetelését bontotta meg száz négyzetméteren – áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében.

Országszerte több mint százezer fogyasztási helyen nincs átmenetileg áram, mert elszakadtak a vezetékek. A katasztrófavédelem folyamatos kapcsolatot tart fenn a szolgáltatókkal a helyzet rendezése érdekében. A tűzoltók és az áramszolgáltató szakemberei egymás mellett dolgoznak. A tűzoltók megtisztítják a vezetékek környezetét a kidőlt fáktól, hogy hozzáférjenek a szolgáltató szakemberei. Sok helyen az elszakadt vezetékek szikrázása tüzet is okoz; emiatt csak a tűz eloltása után lehet hozzákezdeni a károk felszámolásához, az ellátás helyreállításához.

A Dunántúl nagy részén továbbra is a legmagasabb, piros riasztás van érvényben az erős szél miatt. Aki teheti, maradjon otthon a riasztással érintett területen. Ahol akadozik az áramellátás, tanácsos nem lemeríteni a mobiltelefont, hogy baj esetén segítséget lehessen hívni. Akinek halaszthatatlan teendője van, indulás előtt tájékozódjon az útviszonyokról, mert sok út le van zárva a kidőlt fák miatt.

PestiSracok facebook image

D__VG20230204001
D__VG20230204009
DKATT20230204012
DLAPE20230204203
DLAPE20230204205 (1)
DLAPE20230204207
DLAPE20230204209

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.