Pesti Srácok

Rétvári: sikerült megvédeni az emberek életét és vagyonát

Rétvári: sikerült megvédeni az emberek életét és vagyonát

Szélsőséges időjárási helyzetben is sikerült megvédeni az emberek életét és vagyonát - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, méltatva a hétvégi viharkárok elleni védekezés gyorsaságát.

Rétvári Bence a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondva a védekezésben résztvevőknek jelezte: egy hétvége alatt egy havi csapadékmennyiség hullott le az ország nagy részén.

-hangsúlyozta az államtitkár. Rétvári Bence közölte: az állam felkészült a rendkívüli helyzetekre, a költségvetésben 2,6 milliárd forintos vis maior keret áll rendelkezésre, amelyre az önkormányzatok a káreseménytől számított hét napon belül tudják benyújtani az igényeket. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszámolt arról, hogy a katasztrófavédelemmel való folyamatos kapcsolattartás alapján sem a vármegyékben, sem a fővárosban nem állt elő olyan helyzet, hogy védelmi bizottsági ülést kelljen összehívni. Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója ismertette: a katasztrófavédelemhez a viharos időjárás miatt 7595 bejelentés érkezett, ezek közül 5491 volt beavatkozást igénylő. Hozzátette: a feladatokat a tömeges eseménykezelési protokoll szerint priorizálták, kedd reggel még 377 esemény felszámolása volt folyamatban jellemzően a fővárosban, de a nap végéig ezeket is elvégzik.

PestiSracok facebook image

-sorolta. A károk elhárítása érdekében a viharok által kevésbé érintett területekről gépjárműveket vezényeltek át a főváros és Pest vármegye területére.

-mondta.

-jelezte. Góra Zoltán tájékoztatása szerint az események kezelésében 4243 ember vett részt 941 technikai eszközzel, ebből a hivatásos katasztrófavédelmi szervek 2373 emberrel és 567 technikai eszközzel dolgoztak. Rajtuk kívül önkormányzati tűzoltók, önkéntes tűzoltó egyesületek, önkéntes mentőszervezetek tagjai is részt vettek a munkában. Kuczik János rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes kiemelte: a 112-es segélyhívóra a szokásos hívások mintegy kétszerese, 23 ezer segélyhívás érkezett, amelyek közül 12 ezer valós segélykérés volt.

-fűzte hozzá.

-ismertette. A legtöbb rendőri intézkedés Kuczik János tájékoztatása szerint szintén Budapesten, valamint Pest és Hajdú-Bihar vármegyékben volt, a Velencei-tavon pedig eltört evező miatt nádasba sodródó horgászt mentettek a vízirendőrök. Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte: a Dráván és a Murán is sokat segítettek a védekezési munkákban az elmúlt évek fejlesztései és a korábbi tapasztalatok. Közölte: mindkét folyón tartósak a tetőzések, és a szakemberek arra számítanak, hogy a tetőzés csütörtök éjjel fogja Drávaszabolcs után elhagyni Magyarországot. Azonban ezután több napig még magas vízállásra kell számítani mindkét folyón.

-tette hozzá Láng István.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.