Pesti Srácok

Rendhagyó hőhullám Budapest utcáin – Lezajlott a Budapest Pride

null

Lezajlott az irreálisan hosszú, egy hónapon át tartó Pride-hónap zárórendezvénye, a felvonulás. A 14:00-ra tervezett gyülekezőt követően 15.00 után indult el a menet, amely az Andrássy út - Nagymező utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalon érkezett meg a Kossuth Lajos térre 17:30 körül, így megbénította az egész várost. Az esemény miatt legalább öt helyre szerveztek ellendemonstrációt a Pride ellenzői. A felvonulók a társadalmi kirekesztés ellen, az azonos neműek házassághoz és gyermekvállaláshoz való jogáért demonstráltak, rendbontás nem történt.

– így üdvözölték a résztvevők a felvonulás résztvevőit.

Nagy Szilvia, a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke a menet indulásakor hangsúlyozta: a felvonulással is tiltakozni kívánnak a társadalmi kirekesztés ellen, egyben ünnepelni az LMBTQ-közösség sokszínűségét és a szeretetet. Bejelentette, hogy a demonstráción, civil szervezetek és gazdasági társaságok mellett részt vesznek a Párbeszéd, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Magyar Szocialista Párt és a Momentum képviselői.

PestiSracok facebook image

A Kodály köröndnél a menetet kordon mögött álló ellentüntetők fogadták Budaházy vezetésével, akik egy "Undorító a másságotok!" feliratú molinót tartottak maguk előtt. Többen a motorjaikat bőgették.

Toroczkai László a Pride kapcsán a HírTV-ben mondta el véleményét. A politikus közölte:

Fotó: Horváth Péter Gyula

A Kossuth Lajos téren Csikós Ádám a szervezők nevében arról beszélt, hogy az államnak biztosítani kell az azonos nemű párok számára a házasság és a gyermekvállalás, a gyermekek örökbefogadásának lehetőségét. Közlése szerint büszke arra, hogy az egy hónapos fesztivál ideje alatt Budapesten és öt további városban mintegy száz programra került sor. Ugyanakkor dühös azért, hogy Magyarországon ma sem biztosított a jogegyenlőség az LMBTQ emberek számára.

– mondta a szónok.

A tömeg eleje kicsivel 5 óra előtt ért a Parlamenthez, ahol kivetítőn vetítik a vonulást. Itt Steiner Kristóf, a fevonulás egyik házigazdája is beszédet mondott. Szerinte többen vonlultak fel idén, mint bármikor.

– mondta. A felvonulók között feltűnt - mások mellett - Kunhalmi Ágnes (MSZP), Bősz Anett (Magyar Liberális Párt - Liberálisok) és Tordai Bence (Párbeszéd) országgyűlési képviselő. A Demokratikus Koalíció közleményt adott ki a Pride kapcsán, meéyben a következő állt:

Az "elnyomás fővárosában" egyébként természetesen idén sem volt kordon, a kis utcákból folyamatosan lehetett csatlakozni a menethez, a rendőrség azonban a tavalyihoz hasonlóan nagy erőkkel és nagyon profin biztosította a rendezvényt szombat 0 órától vasárnap reggel 8-ig az V., VI., VII., IX., XIII. és XIV. kerületekben, azaz pont a felvonulásban és az azt követő koncertben érintett területeken.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: a felvonuláson a rendőrség igazoltatott, egyéb intézkedés nem volt. A rendezvény rendben véget ért. A legkomolyabb helyzet az Oktogonnál alakult ki, ahol szintén voltak ellentüntetők, de itt is csak némi lökdösődés alakult ki.

Még a menet előtt, a Hősök terén árpádsávos zászlók is feltűntek

, de nem ellentüntetés miatt, hanem azért, mert a 907-es pozsonyi csatáról emlékezett meg egy körülbelül 200 fős csoport. A rendezvényen egy táltos közös imádságot is tartott.

Résztvevők a Budapest Pride-on az LMBTQ-közösség fesztiválján  Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.