Pesti Srácok

Salvini: Róma és Moszkva fokozza együttműködését a terrorizmus elleni küzdelemben

null

Olaszország és Oroszország bővíteni akarja együttműködését a terrorizmus, valamint az illegális kábítószer- és fegyverkereskedelem elleni küzdelemben - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes hétfői moszkvai sajtóértekezletén.

- jelentette ki Salvini. Emlékeztetett arra, hogy ősszel Rómában konferenciát rendeznek a terrorizmus elleni harcról.

- tette hozzá az olasz belügyminiszter. Salvini az Oroszországban megrendezett labdarúgó-világbajnoksággal összefüggésben kiemelte: Moszkva a biztonság tekintetében jó példát mutatott a világnak. A bevándorlásellenes Liga pártvezetője foglalkozott az illegális bevándorlás kérdésével is. Ezzel összefüggésben felszólította az Európai Uniót, hogy ismerje el Líbiát biztonságos származási országnak, ahová a migránsok visszaszállíthatóak lennének. "Meg kell változtatnunk a játékszabályokat" - hangoztatta Salvini. Úgy fogalmazott: Európa alapvetően képmutató abban, hogy a líbiaiaknak pénzt ad és kiképzi a parti őrséget, az észak-afrikai országot azonban nem ismeri el biztonságos kikötőnek. Mint mondta, az embercsempészek elleni küzdelem egyetlen járható útja, hogy megállítsák az Európába útra kelő migránsokat.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki az olasz miniszter.

- szögezte le Salvini. Megerősítette, hogy az olasz kikötők továbbra is zárva maradnak a civil szervezetek mentőhajói előtt. "Nyilvánvaló, hogy cinkosai az embercsempészek üzelmeinek. Ezek a hajók nem fognak Olaszországba jutni" - jelentette ki. Az euroszkeptikus Liga vezetője gazdasági kérdésekről is szót ejtett. Mint mondta, az euró egy olyan kísérlet, amely rosszul kezdődött, ennek ellenére a mostani olasz kormány programjában nem szerepel az eurózóna elhagyása. Salvini emellett hangsúlyozta: Róma az idei év végéig kezdeményezni fogja Brüsszelben az Oroszország ellen elrendelt uniós szankciók eltörlését. "Meglátásunk szerint a büntetőintézkedések nem válnak hasznára senkinek, a többi között az olasz gazdaságnak sem. Még az idén indítványozni fogjuk Brüsszelben, hogy vizsgálják felül ezt a hatástalan politikát" - emelte ki. Az olasz tárcavezető emlékeztetett: Róma már visszatért a Moszkvával folytatott jó kapcsolatokhoz a kulturális, kereskedelmi, termelési és biztonsági szférákban.

- sérelmezte Salvini. A miniszter jelezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Giuseppe Conte olasz kormányfő októberre tervezett találkozójának egyik fő témája a gazdasági együttműködés lesz.

- mondta Salvini.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.