Pesti Srácok

Sikeres újraélesztés és vízbefulladás is történt szombaton a Balatonon

null

Sikeres újraélesztés és egy sajnálatos haláleset is történt szombaton a Balatonnál - írta közleményében a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. Egy férfi a balatonfenyvesi strandon lett rosszul, leállt a keringése. Életét annak köszönheti, hogy laikusok azonnal megkezdték az újraélesztését. Szintén szombaton egy 50 év körüli belga férfi viszont életét veszíthette a tóban. Ő Balatonboglárnál ugrott a vízbe és azonnal elmerült. Ismerősei próbálták kimenteni, de nem találták. Egyelőre a vizimentők is hiába kutattak a test után. A középkorú turista az idei nyári szezonban a Balaton második áldozata.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szerkesztőségünknek is megküldött közleményében azt írja, Balatonfenyvesről pár perccel 18 óra után kapták a bejelentést arról, hogy egy férfi rosszul lett a parton. Egy laikus már akkor megkezdte az újraélesztést, miután a férfinek ekkor már sem keringése, sem légzése nem volt.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata azonnal a helyszínre indított egy sürgősségi mentőhajót, amely alig negyed óra múlva megérkezett a beteghez. Közben egy mentő gépkocsi is kiért, ahonnan bekapcsolódtak az újraélesztésbe. A férfi keringése helyreállt, nem sokkal később a légzése is normalizálódott, de tudata csak percekkel később tért vissza.

Az időközben helyszínre érkező pécsi mentőhelikopter a férfit stabil állapotban a Balatonfüredi Szívkórházba vitte.

PestiSracok facebook image

Egy másik riasztást is kaptak a vízimentők szombaton. Balatonbogláron egy 50 év körüli belga férfi volt az, aki miután a vízbe ugrott, elmerült, és akit társai hiába próbálták megkeresni, nem találták. Mivel a vízbe ugrás helyét csak pontatlanul tudták közölni, a péntek délután megkezdett kutatást a VMSZ szombaton délután felfüggesztette.

A belga férfi már a második idei áldozata a Balatonnak. Június 30-án egy szörfös veszítette életét Siófoknál. Az Aranypartnál cirkáló balatoni vízirendőrök egy szörfdeszkát láttak meg a tó vizén lebegni, nem messze a deszkától pedig egy középkorú férfit. Az egyenruhások a hajóba emelték, majd a mentők kiérkezéséig próbálkoztak az újraélesztéssel. De az életét már nem tudták megmenteni.

A szakemberek a nyári időszakban folyamatosan figyelmeztetnek, hogy kerüljük el azokat a helyzeteket, amelyek tragédiához vezethetnek. Például felhevült testtel ne ugorjunk a vízbe, illetve aki nem jó úszó, az semmiképp se menjen mély vízbe, a viharjelzéseket pedig szigorúan tartsa be mindenki. Ha már megtörtént a baj, a laikus segítségnyújtás életet menthet. A balatonfenyvesi esetben, ha a laikusok nem kezdik meg a férfi újraélesztését, 15 perc elteltével esélye sem lett volna a túlélésre.

Vezető kép: hajozas.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.