Pesti Srácok

Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, lejtmenetben a Jobbik

Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, lejtmenetben a Jobbik

Továbbra is tartja júniusban mért rekordmagas népszerűségét a Fidesz-KDNP. A Jobbik viszont újabb támogatókat veszített. Ha most lennének a választások, a párt már legfeljebb 10 százalékos eredményt érne el. A Toroczkai László vezetésével júniusban megalakult Mi Hazánk Mozgalom rövid idő után is már a választókorú népesség 1 százalékának támogatását tudhatja maga mögött, vagyis alig érne el rosszabb eredményt, mint a Momentum, ha most vasárnap vonulnánk a szavazóurnákhoz - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített elemzéséből.

A közvélemény-kutatás tanúsága szerint a teljes felnőttkorú magyar népesség 42 százaléka szimpatizál a Fidesz-KDNP-vel. A kormánypártok tehát megtartották a májusban és júniusban mért, 3 millió főt is jelentősen meghaladó támogatottságukat. Az 1 százalékpontot veszítő Jobbik 10, az MSZP-P 6, a DK 4, az LMP 3, a Momentum 2, a Kétfarkú Kutya Párt és az újonc Mi Hazánk pedig 1-1 százalékon áll - írja portálunknak megküldött közleményében a Nézőpont Intézet.

A legvalószínűbb listás választási eredményekre (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciájára) vonatkozó becslés szerint a Fidesz-KDNP 55 százalékot szerezne egy esetleges voksoláson, amely szintén megegyezik az előző hónapi értékkel. A Jobbik a júniusi 18 százalék után júliusban csupán a szavazatok 17 százalékát kapná meg, a belőle kivált Mi Hazánk pedig 1 százalékot érne el. Az áprilisi választásokon még 20 százalékos, pénzügyi és szervezeti problémákkal küzdő párt tehát folyamatos lejtmenet után immáron 3 százalékponttal áll gyengébben, mint a voksolás idején.

PestiSracok facebook image

Továbbra is 9 százalék az MSZP és a Párbeszéd közös listájának támogatottsága, az elnökváltás tehát nem segítette hozzá a pártszövetséget a számukra elérendő 10 százalékos küszöb átlépéséhez. A DK egy százalékpontot erősödve 6, az LMP pedig ugyanennyit gyengülve 5 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Továbbra sem tudja elérni a parlamenti küszöböt a már negyedik hónapja 4 százalékon álló Momentum, és a 2 százalékos Kétfarkú Kutya Pártnak sem lenne esélye az Országgyűlésbe jutásra, ha most tartanának választást.

Vezető kép: spiler.blog.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."