Pesti Srácok

Tovább pusztít az erdőtűz Görögországban, több embert eltűntként tartanak nyilván

null

Nyolcvanra emelkedett a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma szerdán, számos embert még eltűntként tartanak nyilván - közölte a görög tűzoltóság. A helyi hatóságok elmondták, hogy a Geraneia hegyet leszámítva mindenhol sikerült megfékezni a lángok terjedését.

Illetékesek arra számítanak, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedik. Az Athéntól csupán 29 kilométerre lévő, teljesen felperzselt Mati környékét mentőcsapatok fésülték át szerdán, mintegy 40 eltűnt után kutatva. A görög médiát és a közösségi oldalakat elárasztották az eltűntek fényképei. Továbbra sem tudni, mi okozhatta a tüzet, amely viharos széllökésekkel párosulva villámsebességgel emésztette fel a fenyőerdővel körbevett települést.

- mondta Eliasz Pszinakisz, Marathón polgármestere a görög Szkai tévécsatornának. Az Athéntól északkeletre található területen több, mint 280 tűzoltó dolgozik továbbra is a lángok maradéktalan eloltásán. További 200 társuk a fővárostól nyugatra pusztító tüzek megfékezésével van elfoglalva, munkájukat helikopterek segítik. Ebben a térségben a hatóságok három kolostort és egy nyári tábort is evakuáltak, hogy megelőzzék a nagyobb bajt. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a történtek miatt. Görögországban gyakoriak a bozóttüzek a nyári hónapokban, a jelenlegi katasztrófa váratlan gyorsasága azonban megdöbbentette a görög lakosságot. Egy helyi napilap bibliai utalással Armageddonnak nevezte a pusztítást. Ambrosziosz kalávritai püspök vitriolos bejegyzésében azt írta: Isten haragja azért sújtott le az országra, mert Ciprasz megrögzött ateista. Az egyház elhatárolta magát a püspök véleményétől.

PestiSracok facebook image
Görög erdőtűz; Fotó: AFP

Számos állam ajánlott fel segítséget Görögországnak, köztük Ciprus, Németország, Horvátország, Törökország, Spanyolország, Olaszország és Oroszország. Románia két repülőgépet és a védelmi minisztérium 20 munkatársát küldte a térségbe. A magyar konzuli szolgálat folyamatos kapcsolatban áll a görög hatóságokkal, tudomásuk szerint a tűzvésznek nincs magyar érintettje. Áder János államfő táviratban fejezte ki részvétét Prokopisz Pavlopulosz görög köztársasági elnöknek.

Forrás: MTI; Vezető kép: Reuters

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.