Pesti Srácok

Varga Mihály: A gazdasági növekedésből mindenkinek részesednie kell

Varga Mihály: A gazdasági növekedésből mindenkinek részesednie kell

Továbbra is 1,8 százalékos hiánnyal tervezünk a jövő évi költségvetésben, a különböző elfogadott módosító indítványok körülbelül 30 milliárd forintot tettek hozzá az eddigi kiadásokhoz, de szerencsére volt olyan módosítás is, ami a bevételi oldaldalon "segített", azaz továbbra is egyensúlyban van a büdzsé - nyilatkozta Varga Mihály az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.

A portál beszámolója szerint Varga Mihály arról beszélt, az infláció mértékén sem kell változtatni, 2,7 százalékkal számolnak 2019-re. Úgy fogalmazott, áprilisban a forint-euró árfolyam egy másik sávban mozgott, ugyanakkor ez alapvetően nem befolyásolja a költségvetés mozgásterét. Hozzátette, az árfolyam-változások hatása többé-kevésbé semleges a költségvetésre.

A pénzügyminiszter elmondta, a bérek emelkedése a következő évben is megmarad, semmilyen jel nem utal ennek az ellenkezőjére. Kiemelte,

PestiSracok facebook image

A cafeteria-rendszer átalakításával kapcsolatban kifejtette, a béren felüli juttatások nem szűnnek meg, csupán szűkítik, hogy mire lehet igénybe venni.

- mondta el a miniszter.

Forrás: EchoTV; fotó: EchoTV felvétele alapján

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.