Pesti Srácok

A kisebb keresetű munkavállalók bére emelkedik a leggyorsabban

null

Tovább szűkült a bérolló az elmúlt években, arányaiban azokban az ágazatokban nőttek jobban a keresetek, ahol az alacsonyabb jövedelműek dolgoznak – írta az MTI a Magyar Hírlap keddi cikkére hivatkozva.

Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő a Magyar Hírlapnak elmondta: a szakképzett munkaerő egyre nagyobb hiánya a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákhoz közeli szektorokban is érzékelhető béremelkedést hozott. Ennek hátterében a garantált bérminimum jelentős emelkedése is meghúzódik, amely nagyobb mértékben nőtt a minimálbérnél, emellett több szakképzett munkavállaló kap garantált bérminimumot. Úgy vélte, év végére elérheti a bruttó háromszázharmincezer forintot az átlagkereset, és a következő években tovább nőnek a bérek. A Központi Statisztikai Hivatal átlagos, egy főre jutó havi munkaerőköltséget összesítő statisztikáit összegezve a szakértő a legfigyelemreméltóbb tendenciának nevezte, hogy 2016 júniusa és 2018 júniusa között negyedével nőtt az átlagkereset. A bruttó keresetek növekedésével párhuzamosan a munkaerőköltség is nőtt, azonban a járulékcsökkentésnek köszönhetően a béreknél kisebb mértékben.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.