Pesti Srácok

A német szocik az USA-val riogatva akarják megvalósítani az Európai Egyesült Államokat

A német szocik az USA-val riogatva akarják megvalósítani az Európai Egyesült Államokat

A német külügyminiszter szerint országának az Európai Unióval együtt ellensúlyt kell képeznie az Egyesült Államokkal szemben a többoldalú, méltányos megállapodásokon alapuló multilaterális rend védelmében. Mint Heiko Maas fogalmazott, a német külpolitika "kiemelt célja egy szuverén, erős Európa felépítése", amelyben a nemzetállamok bizonyos esetekben a közösség szintjére helyezik át szuverenitásukat.

Heiko Maas a Handelsblatt című német üzleti lap szerdai számában közölt vendégkommentárjában kiemelte, hogy a transzatlanti kapcsolatrendszer átalakulása, Európa és az Egyesült Államok "szétsodródása" nem Donald Trump amerikai elnökké választásával kezdődött, hanem már évek óta tart, ezért nem biztos, hogy érdemes lenne egyszerűen "kibekkelni" Donald Trump elnökségét. Inkább dolgozni kell, és "nem elég felpanaszolni a multilaterális (a nemzetközi kapcsolatok méltányosságra törekvő, többoldalú megállapodásokon alapuló formálása) rend lerombolását, hanem harcolni kell érte, éppen a transzatlanti ügyek állása miatt is" - hangsúlyozta a miniszter az új német Amerika-stratégiát első alkalommal felvázoló írásában.

Heiko Maas az amerikai politikával szemben képzett ellensúly példájaként említette az iráni atomprogramról kötött megállapodás ügyét, kiemelve, "stratégiai jelentőségű világosan megmondani Washingtonnak, hogy nem tűrjük, ha a fejünk felett és a kárunkra cselekedtek". Ezért helyes jogi védelmet nyújtani az amerikai szankciókkal fenyegetett európai vállalkozásoknak, és "elengedhetetlen az európai autonómia erősítése azáltal, hogy az Egyesült Államoktól független fizetési csatornákat hozunk létre, megteremtjük az Európai Valutaalapot és kiépítünk egy független Swift (bankközi fizetési) rendszert" - írta a német külügyminiszter. A stratégia alapja a kiegyensúlyozott partnerség gondolata, amely szerint Németország egyenlő részt vállal a felelősségből, "ellensúlyt képez ott, ahol az Egyesült Államok átlép határokat, érvényesíti a befolyását ott, ahol Amerika visszahúzódik", és új párbeszédet kezd partnerével. Németország mindezt egyedül nem érheti el, csak Franciaországgal és más európai államokkal együtt tud egyensúlyt teremteni Amerikával. Ezért "az Európai Uniónak (EU) a nemzetközi rend tartóoszlopává kell válnia, és partnerévé mindenkinek, aki elkötelezett e rend mellett".

PestiSracok facebook image

- fejtette ki Heiko Maas. Ez az Európa "nem szekértábor a világ többi része ellen" és nem követel meg alattvalói hűséget, hanem a jog erejére és a gyengébbek iránti tiszteletre épít, és arra a tapasztalatra, hogy a nemzetközi együttműködés nem zéró összegű játszma, amelyben mindenki csak a többiek kárára növelheti hasznát - tette hozzá a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.

Kiemelte, hogy az EU-ban fokozatosan ki kell építeni a "biztonsági és védelmi uniót", amely ugyan a transzatlanti biztonsági rendszer része, de önálló európai program is. Ezért kell növelni a biztonságra és a védelemre fordított kiadásokat, de az EU tevékenységének "a diplomácia és a civil válságkezelés logikáját" kell követnie. A német diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni a multilaterális rend mellett kiálló erők szövetségét, "olyan partnerek hálózatát, akik a kötelező érvényű szabályokra és a méltányos versenyre építenek, éppen úgy, mint mi". Mint írta, ez ügyben már megkötötte az első megállapodásokat Japánnal, Kanadával és Dél-Koreával, és hamarosan újabb partnerek is csatlakoznak a szövetséghez, amely nem "exkluzív klub", nem szervezkedik senki ellen és "nyitva tartja ajtaját, mindenekelőtt az Egyesült Államok számára".

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.