A Politico magyargyűlölő újságírója McCain halálával is orbánozott egyet

John McCain, amerikai szenátor halálának hírével Bayer Lili, a Politico nyíltan magyarellenes, Orbán-fóbiás újságírója közzétette azt a számára "emlékezetes" felvételt, amelyben McCain "neofasiszta diktátornak" nevezte Magyarország miniszterelnökét. Kovács Zoltán kormányszóvivő Twitter-fiókján keresztül reagált a firkász ízléstelen húzására.
III. John Sidney McCain szenátor 2018. augusztus 25-én hunyt el délután 16 óra 28 perckor. A szenátorral volt halálakor felesége, Cindy és családjuk. Hatvan éven keresztül, haláláig hűségesen szolgálta az Amerikai Egyesült Államokat – írták a hivatalos közleményben. Donald Trump Twitteren részvétét fejezte ki, rajta kívül több korábbi amerikai elnök is kifejezte együttérzését. McCain a vietnami háború veteránja, öt évig volt hadifogoly. Hosszú időn át Arizona szenátora volt, majd 2008-ban elindult az elnökválasztásokon, de alulmaradt Barack Obamával szemben. Egy éve kezelték az agydaganattal.
A szenátor halálával egybekötve azonban Bayer Lili, a Politico nyíltan magyarellenes újságírója mesteri módon megragadta az alkalmat arra, hogy propagálja John McCainnek egyik "emlékezetes" kijelentését, amiben Orbán Viktort "neofasiszta diktátornak" és "Putyin ágyasának" nevezi. Erről Twitter-oldalán egy videót is közzétett: