Pesti Srácok

A szoci kormánynak köszönhetően egyre több migránshajó köt ki Spanyolországban

A szoci kormánynak köszönhetően egyre több migránshajó köt ki Spanyolországban

Partot ért a dél-spanyolországi Algecirasi-öbölben a Proactiva Open Arms civil szervezet mentőhajója csütörtökön, fedélzetén 87 emberrel, akiket Líbia közelében mentettek ki a Földközi-tengerből egy héttel ezelőtt. A spanyol kormány azután adott kikötési engedélyt a mentőhajónak, hogy azt nem fogadták Olaszországban.

A szervezet korábbi tájékoztatása szerint túlnyomó többségük Szudánból és Dél-Szudánból származik. Tizenkét gyermek van köztük, hatan ráadásul kísérő nélkül érkeztek. A kikötést követően a spanyol vöröskereszt gondoskodik az érkezők elsődleges ellátásáról, majd egy újonnan megnyitott ideiglenes központba kerülnek, amely a kikötői zónában található. Itt az egészségügyi vizsgálatok mellett megkezdik az azonosítási eljárást is a hatóságok. A spanyol kormány azután adott kikötési engedélyt a mentőhajónak, hogy azt nem fogadták Olaszországban.

A szervezet ezen a nyáron harmadszor kapott ilyen engedélyt: először július elején, amikor Barcelonában köthetett ki hatvan emberrel, majd a hónap végén Mallorcán, ahol egy túlélőt tett partra, továbbá két, a tengerbe fulladt áldozat holttestét.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.