Pesti Srácok

Az osztrák külügyminiszter szerint nem behódolás volt a Putyin előtti mély pukedli

null

Elutasította szombaton Karin Kneissl osztrák külügyminiszter azokat a vádakat, amelyek szerint a behódolás jele volt az, hogy az egy héttel ezelőtti lakodalmán mélyen pukedlizett Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a táncuk után.

"Ezt a behódolás jeleként, térdre borulásként értelmezték, de az emberek ismernek engem, tudják, hogy senkinek se hódolok be" - mondta Kneissl az osztrák Ö1 rádiónak adott interjúban. Kifejtette, hogy a tánc után Putyin meghajolt előtte, és ő erre pukedlivel válaszolt. Kneissl megjegyezte, hogy ez teljesen megszokott dolog, és aki már látott valaha báli táncot, tudja, hogy mindig pukedlivel fejeződik be. A külügyminiszter elismerte azt is, váratlanul érte, hogy Putyin elfogadta a meghívását. Kifejtette, hogy június elején hívta meg az esküvőre kormánybeli kollégáit és a szövetségi elnököt, mert ez így szokás. Június 5-én este, amikor az orosz elnök Bécsben járt, spontán őt is meghívta, mondván, be akarja mutatni neki a vőlegényét, Wolfgang Meilinger vállalkozót. Csak másfél hónapra rá, július 19-én értesült arról, hogy Putyin elfogadta a meghívást, és elmegy az esküvőre.

Kneissl elismerte, hogy nem fűzte közeli barátság Putyinhoz, de érdekfeszítő beszélgetéseket folytatott vele, például a közel-keleti helyzetről. Hangsúlyozta, hogy a személyes kapcsolat fontos a bizalom megteremtéséhez nehéz helyzetekben, amelyek különböző okok miatt kétségtelenül léteznek a kétoldalú kapcsolatokban. Kneissl szerint esküvője valóban remekre sikerült, és kedvezően hathat az osztrák idegenforgalomra, mert sok sajtóorgánum bemutatta, milyen egy ausztriai lakodalom, és milyen szép a táj. Vlagyimir Putyin egy héttel ezelőtt, augusztus 18-án vett részt Karin Kneissl lakodalmán a dél-stájerországi Gamlitzban. Putyin egy órát töltött ott, jelen volt a házasságkötésnél, pohárköszöntőt mondott németül, és táncolt is a külügyminiszterrel, illetve ajándékokat is adott az újdonsült párnak: egy falusi csendéletet, egy ódon vajköpülőt és egy tulai szamovárt. Az orosz elnökkel együtt érkezett doni kozák kórus rövid ünnepi műsort adott.

A Putyin látogatása miatt rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megtartott esküvőn mintegy száz vendég volt jelen. Putyin részvétele miatt sok bírálat érte Ausztriában a külügyminisztert. Az osztrák ellenzéki pártok és egyes osztrák szakértők véleménye szerint Putyin látogatása "hátrányos" Ausztriára nézve, bizalmatlanságot szül az ország iránt, melyet "Oroszország trójai falovának" fognak tekinteni az EU-ban, Putyin pedig lehetőséget kapott arra, hogy demonstrálja, nincs elszigetelve.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: CNN

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.