Pesti Srácok

Bannon szerint veszélyben Trump többsége, a demokraták elmozdíthatják

null

Az amerikai Republikánus Párt politikusainak fel kell sorakozniuk Donald Trump elnök mögött, máskülönben azt kockáztatják, hogy elveszítik többségüket a képviselőházban - figyelmeztetett az AP amerikai hírügynökség által vasárnap megjelentetett interjúban Steve Bannon, Trump korábbi kampányfőnöke és fehér házi főstratégája.

Bannon szerint ha most lennének a választások, a republikánusok 35-40 képviselői helyet veszítenének a képviselőházban, és a demokraták kerülnének többségbe, akik szerinte egészen biztosan kezdeményeznék Trump elmozdítását a Fehér Házból.

- hangoztatta Bannon, aki szerint most még van idő arra a novemberi választásokig, hogy a jobboldal mégis felülkerekedjen. Ennek érdekében csoportot is alapít Az Amerikai Köztársaság Polgárai néven. Steve Bannon úgy véli, hogy új szavazók meggyőzésére már nincs idő, mert csak három hónap van hátra a választásokig, és a republikánusok győzelme azon múlik, hogy Trump elkötelezett szavazóit rá tudják-e bírni arra, hogy elmenjenek szavazni.

PestiSracok facebook image

A demokratáknak 24 mandátummal kell többet szerezniük a novemberi választásokon ahhoz, hogy többségbe kerüljenek a képviselőházban. A félidős választásokat a legtöbb helyen november 6-án tartják az Egyesült Államokban. Ilyenkor a képviselőház egészét és a szenátus harmadát újítják meg a választópolgárok. Az államok többségében kormányzóválasztás is lesz idén.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.