Pesti Srácok

Benkő: Erős honvédség kell a békéhez

null

A magyar történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a béke rendkívül törékeny dolog, azt óvni és védeni kell - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-i katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren hétfőn.

Benkő Tibor hozzátette, hogy ehhez erős honvédségre, új haditechnikai eszközökre, jól kiképzett és felszerelt katonákra, az ő vezetésükre alkalmas honvédtisztekre és tábornokokra van szükség. Ezek megvalósítását szolgálja a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési terv, amely célul tűzte ki, hogy Magyarország honvédsége, a honvédelem erős lábakon álljon és erős kezekben legyen - emelte ki a miniszter. Benkő Tibor beszédében a katonai esküt egyedülállónak nevezte. Mint kiemelte: arra tesznek esküt, hogy Magyarországot hűen szolgálják, állampolgárait pedig, ha kell, életük feláldozásával is megvédik. A miniszter a katonáknak azt mondta: szolgáljanak úgy, hogy a társadalom minden polgára elismeréssel szóljon erről a hivatásról; mutassanak példát hazaszeretetből és hősiességből. Idén a Parlament előtti Kossuth téren összesen 172-en tették le katonai esküjüket. A honvédtisztjelöltek - folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt - fogadalmukat kardrántással, "a hazáért mindhalálig!" felkiáltással erősítették meg. A katonák ünnepélyes avatását Áder János államfő, Benkő Tibor, Korom Ferenc vezérkari főnök, valamint kormányzati, állami és katonai szervezetek, diplomáciai testületek képviselői mellett több száz érdeklődő nézte végig.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.