Pesti Srácok

Emmi: Politikai haszonszerzésre használja az ellenzék a devizakárosultakat

null

Hiteltelen az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülésre vonatkozó kezdeményezése, mivel a baloldalnak egyértelmű a felelőssége a devizahitelezési válság kialakulásában - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.

Egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizakárosultakat - áll a közleményben. Hangsúlyozták, hogy a kormány számos intézkedést hozott a devizahitelesek megsegítésére, a forintosítással sikerült lezárni a devizahitelek korszakát.

- írták.

PestiSracok facebook image

A kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy minden segítséget megadjanak a rászorulóknak és a hátrányos helyzetűeknek. Elkötelezettek az ápolási díj emelésében, ezért széleskörű párbeszédet indítottak.

- ismertették. Az Emmi tájékoztatása szerint a kormány az alap és az emelt összegű ápolási díjat is megemelte. Emellett új kategóriát - kiemelt ápolási díjat - vezetett be annak érdekében, hogy a legsúlyosabb egészségi állapotban lévő hozzátartozójukat ápolók magasabb összegű támogatáshoz jussanak.

A rendkívüli ülés összehívásáról szóló kezdeményezést jobbikos, LMP-s, DK-s és független képviselők írták alá. A tanácskozás 10 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődött. Ha a Ház határozatképes lesz, és elfogadja a tervezett napirendet, két ellenzéki javaslatról tárgyalhatnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI