Pesti Srácok

Fellép a tisztességtelen felvásárlói magatartás ellen az agrártárca

null

Az agrártárca támogatja az almatermelők kezdeményezését, amely a tisztességtelen felvásárlói magatartással szembeni fellépést sürget - közölte az Agrárminisztérium. Közleményük idézi Nagy István agrárminisztert, aki elmondta: az agártárca teljes mellszélességgel támogatja a gazdák akcióját, nem hagyhatják, hogy az élelmiszerlánc leggyengébb szereplői kiszolgáltatottá váljanak.

A miniszter arra számít, hogy a gazdák összefogása eredményre vezet. Nagy István kijelentette, az Agrárminisztérium nem tartja reálisnak az ipari alma kilogrammonkénti 13 forintos felvásárlási árát. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi 730 ezer tonnányi termés nem számít kiugrónak, hiszen korábban 900 ezer tonna fölötti almatermés is volt már Magyarországon, emellett Kínában is kevesebb alma termett az idén, tehát semmilyen ok sem indokolja a kirívóan alacsony árat.

A felvásárlók ki akarják használni a gazdákat, mert tudják, hogy a termény romlandó, tehát eladási kényszerben vannak - jelentette ki a miniszter.

A minisztérium közleménye emlékeztet arra is, hogy az Európai Bizottság javaslata uniós szinten tiltaná be a gazdákkal kötött felvásárlói szerződések egyoldalú és visszamenőleges módosítását, romlandó élelmiszerek esetében a késedelmes fizetést, valamint a visszáruzást. A visegrádi országok most még ennél is szigorúbb fellépést sürgetnek a tisztességtelen forgalmazói magatartással szemben.

PestiSracok facebook image

Nagy István elmondta: szeretnék, hogy ez az előírás valamennyi felvásárlóra kötelező legyen, és a gazdák ne szenvedjenek kárt a gazdaságilag erősebb szereplők tisztességtelen magatartása miatt.

A tájékoztatás szerint az uniós szabályozás elfogadása segíthet a jövőben megakadályozni az olyan helyzetek kialakulását, amely jelenleg a magyar almatermelőket érinti. A kormányzat álláspontja szerint az idei évben a vállalkozások közötti tisztességes kapcsolatokkal az ipari alma piacán kialakítható olyan felvásárlási ár, amely lehetővé teszi, hogy mind a termelők, mind pedig a feldolgozók megfelelő jövedelem mellett végezhessék tevékenységüket.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy mivel továbbra sincs megállapodás a termelők és a felvásárlók között a léalma 13 forintos felvásárlási árának emeléséről, ezért a szabolcsi gazdák a jövő héten újabb feldolgozóüzemnél tartanak demonstrációt, és továbbra sem szállítanak gyümölcsöt az üzemekbe. A gazdák számára megalázóak és elfogadhatatlanok a legnagyobb magyarországi almaüzem feltételei, amelyet a többi feldolgozó ára is követ, ezért a termelők - a határozottabb fellépés mellett döntve - traktorokkal és félpályás útlezárással folytatják demonstrációjukat - közölte a Magosz. Hozzátette, a megyei gazdakör támogatja a gazdák kiállását, és részt vesz annak szervezésében.

Forrás: MTI; Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.