Pesti Srácok

Két és fél milliárdért készítik elő a kisföldalatti felújítását

Két és fél milliárdért készítik elő a kisföldalatti felújítását

Nettó 2,49 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Főmterv Zrt. az M1-es metró fejlesztésének kiviteli tervezésére és a szükséges engedélyek beszerzésére - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

A lap uniós hirdetményre hivatkozva azt közölte, hogy az ajánlatkérő a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK), amely szolgálati keretmegállapodást kötött a Millenniumi Földalatti Vasút korszerűsítésére. A mostani megbízás a teljes vonalat érinti, tehát mintegy 5 kilométert.

A lap felidézi, hogy a BKK már a 2007-13-as uniós költségvetési ciklusban elkezdte a kisföldalatti modernizálását. A tervezett három ütemből az elsőben felújítanák a vonalat, és meghosszabbítanák azt a Vigadó térig. A másodikban a Kassai térig bővítenék a pályát, végül pedig a Marcheggi hídi csomópontra kerülne a végállomás. A projekthez új járműveket is vásárolna a BKK.

A lap szerint a Főmterv egyebek mellett tervet készít az állomások kapacitásnöveléséhez, a Deák téren egy lift kialakításához, az Oktogonon egy déli irányú, a Hősök terén pedig egy második kijárat megépítéséhez, valamint a fontosabb állomások akadálymentesítéséhez. A társaság feladata továbbá, hogy az új járművek futásához szükséges struktúrákat, valamint a Vigadó téri és a Hungária körúti állomásokat megtervezze.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.