Pesti Srácok

Közel sem tűnt még el az Iszlám Állam

Közel sem tűnt még el az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek továbbra is több tízezer fegyverese van jelen Irakban és Szíriában annak ellenére, hogy az utóbbi időben rengeteg veszteséget és katonai vereséget szenvedett el - közölte a BBC brit műsorszóró kedden az ENSZ legfrissebb jelentésére hivatkozva.

A világszervezet jelentése szerint 20 és 30 ezer közé tehető a dzsihadisták száma a két közel-keleti országban, több ezren közülük külföldiek. Ennek fényében az Iszlám Állam egy kisebb, rejtőzködő "változata" sokáig fennmaradhat a két országban, ahol 2014-ben a dzsihadisták kalifátust kiáltottak ki, és nagy kiterjedésű területeket foglaltak el. Az IÁ szíriai és iraki "kalifátusában" mintegy 10 millió ember élt.

A dzsihadista szervezet azonban tavaly vereséget szenvedett katonai szempontból, szinte minden korábbi területét elvesztette. Ezért áttért gerilla hadviselésre, sivatagi területeken bujdosnak a szervezet aktív tagjai, és onnan is indítanak támadásokat. Az ENSZ-jelentés szerint a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban továbbra is nagyobb területek vannak az IÁ kezén, ahol forrásokra tett szert olajeladásból, ráadásul megvetette lábát egyebek közt Afganisztánban, Líbiában, Délkelet-Ázsiában és Nyugat-Afrikában.

A BBC emlékeztetett, hogy az IÁ a múlt hónapban meglepetésszerű, összehangolt támadást indított a dél-szíriai esz-Szuveida tartományban, a harcokban több, mint kétszáz ember halt meg, a dzsihadisták pedig 30 túszt hurcoltak magukkal.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: sputniknews.com

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.