Pesti Srácok

Lefejezett, keresztrefeszített férfit tettek közszemlére az iszlám szent városában

Lefejezett, keresztrefeszített férfit tettek közszemlére az iszlám szent városában

Lefejeztek szerdán egy mianmari férfit az iszlám szent városában, a Szaúd-Arábiában található Mekkában, majd holtestét keresztre feszítették és közszemlére tették ki. Ezt a fajta büntetést csak a súlyos bűncselekményeket elkövetőkre szabják ki a szaúdi hatóságok, alkalmazása nem gyakori.

A mianmari Eliasz Abulkalaam Dzsamaliddínt gyilkosságért, betörésért, lopásért és nemi erőszakra tett kísérletért végezték ki. A férfit először lefejezték, majd - a szaúdi "hagyománynak" megfelelően - lefejezett, keresztre feszített holttestét közszemlére tették - írták nyugati hírportálok. A halálra ítélt a szaúdi hatóságok közlése szerint betört egy - ugyancsak mianmari - nőhöz, akit halálra késelt. Emellett fegyverek és lőszerek lopásával, egy férfi ellen elkövetett emberölési kísérlettel, valamint egy másik nő megerőszakolásának kísérletével vádolták. A halálos ítéletet az ország legfelsőbb bírósága fenntartotta, a király is támogatásáról biztosította.

A vahhábita (az iszlám egy szigorú, konzervatív irányzata) királyság élen a jár a világon a végrehajtott halálos büntetések számának tekintetében, bizonyos bűncselekmények szinte automatikusan ezt a büntetésformát vonják maguk után. A terrorizmus, gyilkosság, nemi erőszak, fegyveres rablás és drogkereskedelem elkövetőit sújtják életük kiontásával - közölték nyugati hírforrások. Nyugati hírportálok rámutattak, hogy Rijád éppen akkor hajtotta végre a széles körben brutálisnak minősített büntetést, amikor diplomáciai vitába keveredett Kanadával emberi jogi kérdések terén. Ezt az váltotta ki, hogy a kanadai külügyminiszter nyilvánosan aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a közel-keleti országban újabb hullámban vettek őrizetbe emberi jogi aktivistákat, és egyben felszólította a szaúdi hatóságokat, hogy azonnal engedjenek szabadon minden békés aktivistát.

Szaúd-Arábia ezt azonban a belügyeibe való beavatkozásnak minősítette, és megtorló lépéseket foganatosított: kiutasította Kanada rijádi nagykövetét, visszahívta saját képviselet-vezetőjét a kanadai fővárosból, Ottawából, befagyasztotta a két ország közti kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatokat, felfüggesztette a diákcsere-programokat, törölte kanadai repülőjáratait, és megszakította minden orvosi kezelési programját is Kanadával.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: Reuters

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?