Pesti Srácok

Puzsér műsorát megszüntették, távozik a Hír TV-től

Puzsér műsorát megszüntették, távozik a Hír TV-től

Megvált a Hír TV Puzsér Róberttől és megszűnik az általa vezetett Sznobjektív című műsor. A főpolgármesteri babérokra is törő publicista, kritikus sorsa négy hét bizonytalanság után tehát eldőlt. Az úgynevezett G-nap előtti irányultsághoz visszatérő hírcsatornánál számos műsor támad fel most a hamvából, illetve néhány, az elmúlt 3 és fél évben elindított műsor megújul – írja a Magyar Idők.

Eldőlt, hogy távozik a Hír TV-től Puzsér Róbert, és megszűnik az általa vezetett Sznobjektív című műsor – értesült a Magyar Idők. A lap értesülései szerint ma délelőtt tárgyalt a televízió vezetése az újságíróval, és ezt követően született meg a döntés. A műsor nyári leállása alatt Puzsér Róbert, aki a Szabadfogás című adás egykori szereplője is volt, a Facebookon bejelentette: fontolgatja, hogy el akar indulni a jövő őszi önkormányzati választáson Budapest főpolgármesteri székéért, hogy képviselje és megvalósítsa régi álmát, a Sétáló Budapest koncepcióját. Az újságíró, kritikus a Hír TV négy héttel ezelőtti újrapozicionálását követően nem mondott fel önként, Szikszai Péter, a csatorna új vezérigazgató-helyettese Puzsér műsorának jövője kapcsán akkor lapunknak úgy nyilatkozott:

A tévé vezetésében bekövetkezett váltással párhuzamosan azoktól, aki látványosan nem a jobboldali médiához kötődtek – Bodacz Balázs, György Zsombor, Kálmán Olga, Csintalan Sándor, Lampé Ágnes, Teszári Nóra, Hegedűs Szabolcs – első körben megváltak. Később a 300 fős dolgozói létszámból még tízen mondtak fel. Szikszai Péter a Mandinernek adott hétfői interjúban újfent leszögezte: a 2015 februárja előtti irányultságot állítják vissza a Hír TV-nél.

PestiSracok facebook image

Szeptembertől pénteken este 9 órától újra lesznek politikusi nagyinterjúk Péntek 9 néven. Az adás egyik műsorvezetője Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője lesz. Ha egyszer újra összeáll a régi csapat, akkor lesz megint Célpont is, és hetente fog jelentkezni egy új magazinműsor, valamint új stábbal újraindul a Riasztás című bűnügyi műsor is. Eldőlt az is, hogy a Szabadfogás című vitaműsor új szereplőkkel tovább fog élni, helyt adva a jobb- és baloldal képviselőinek véleményütköztetéséhez. A Hír TV új tulajdonosa által augusztus 1-jén kinevezett vezetéssel a hírcsatorna visszatért az úgynevezett G-napon megtagadott értékekhez.

Puzsér Róbert először az Azonnali.hu-nak, majd Facebookon fakadt ki a történtekkel kapcsolatban:

Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/ PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.