Pesti Srácok

Spanyolország tárt karokkal várja vissza Berlinből a migránsokat

null

Megállapodást kötött a német szövetségi kormány a spanyol kabinettel a Spanyolországban regisztrált, majd a német határon feltartóztatott menedékkérők visszaküldéséről - jelentették be szerdán Berlinben.

Eleonore Petermann belügyi szóvivő elmondta, hogy az augusztus 11-től hatályos megállapodás értelmében a német hatóságok 48 órán belül visszaküldhetik a Spanyolországban menedékkérőként regisztrált embereket, akiket határellenőrzés során feltartóztatnak. A spanyol fél feltétel és ellenszolgáltatás nélkül fogadja vissza ezeket a menedékkérőket. A megállapodást hétfőn kötötték meg, hivatalos aláírási ünnepséget nem tartottak - ismertette Eleonore Petermann a berlini kormányszóvivői tájékoztatón kérdésekre válaszolva.

A német kormány ugyanilyen megállapodást tervez Olaszországgal és Görögországgal is. A belügyminisztérium képviselői által folytatott tárgyalások még nem értek véget - mondta a szóvivő. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legutóbbi adatai szerint Spanyolországban július végéig 23 500 menedékkérőt regisztráltak, így a délnyugat-európai ország az Észak-Afrika felől az Európai Unióba irányuló migráció legfőbb célországa. A második helyen Olaszország áll 18 500 fővel, a harmadik Görögország 16 000 új érkezővel.

A német határon feltartóztatott menedékkérők visszaküldéséről szóló kétoldalú megállapodások kidolgozásáról július elején egyeztek meg a német koalíciós pártok. A megegyezéssel lezárták a belügyminiszter, Horst Seehofer vezette bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) menekültügyi vitáját, amely arról szólt, hogy miként lehet megtagadni a belépést a határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain - a bajor-osztrák határ három átkelőjénél - a máshol már regisztrált menedékkérőktől.

PestiSracok facebook image

Horst Seehofer és a CSU szerint eredetileg azt szorgalmazta, hogy mindentől függetlenül és feltétlenül fordítsák vissza ezeket az embereket. Angela Merkel és a CDU azt az álláspontot képviselte, hogy egyoldalúan nem lehet megszigorítani a határigazgatást, a máshol regisztrált menedékkérőket csak az érintett társországokkal egyeztetve lehet visszafordítani. A német-spanyol megállapodást néhány nappal Angela Merkel spanyolországi hivatalos látogatása előtt jelentették be. A kancellár szombaton kétnapos látogatást kezd az országban Pedro Sánchez miniszterelnök meghívására, akivel az andalúziai Donana nemzeti parkban, a kormányfő nyári rezidenciáján találkozik.

MTI; Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.